A közleményükben kiemelik, a közelmúlt eseményei rávilágítottak arra, hogy az erőfeszítések ellenére még mindig vannak kiskapuk a gyermekek egészséges testi-lelki szellemi fejlődését biztosítani rendelt jogszabályokkal kapcsolatban

A szervezetek figyelmeztetnek az érintett gyermek jóléte és jogai a hatályos büntetőjogon túlmutatnak, és megválaszolásra várnak, hiszen a gyermek jogai és érdekei egy felnőtt ember szexuális önmegvalósításához fűződő jogaival merőben ellentétesek lehetnek.

Fontos leszögeznünk, hogy 18 év alatt mindenki gyermek és mindenkit megilletnek a gyermekjogok – írják a közleményben. Az ő védelmük érdekében születtek azok a jogszabályok, mint például, hogy ne vásárolhassanak alkoholt vagy dohányterméket, illetve – és ami most ebbe a témába vág – hogy ne köthessék össze az életüket egy másik emberrel.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.