Akkor hallottam először a könyvről, amikor Charlie Kirk 2025. szeptember 10-i brutális meggyilkolása után rábukkantam egy 31 pontos „kötelező olvasmányok” listára, amelyen szerepelt ez a kötet is. Magyarul még nem jelent meg, ezért Amerikából rendeltem meg és olvastam el az ünnepek alatt. Nemcsak szerzője és témája miatt érdekelt, hanem személyes okból is, hiszen Amerikában tanuló idősebb fiunknak idén az egyetemi jelentkezésről kell döntenie. Olvasás közben jöttem rá: minden olvasott gondolat és érvelés ismerős, de ilyen logikus rendszerben felépítve, és ilyen mennyiségű konkrét példával ellátott, a velejéig korrupt rendszert kikerülő, alternatív megoldásokat felsorakoztató kézikönyvet sehol máshol nem láttam. Rájöttem arra is: hamarosan nemcsak egy magyar fordításra, hanem egy helyi (magyar) példákkal illusztrált hasonló kötetre is szükségünk lehet…
Antal-Ferencz Ildikó írása.

Charlie Kirk 2012-ben alapította meg a Turning Point USA nevű szervezetét, amely kevesebb mint egy évtized alatt fantasztikus fejlődést ért el: ezer amerikai egyetemi kampuszon hozott létre konzervatív szemléletű aktivista csoportot. A könyv kiadásakor (2022-ben) már 50 millió dolláros éves költségvetésű, 160 gimnazistát és egyetemistát foglalkoztató szervezet az amerikai kampuszok világának legmeghatározóbb konzervatív szereplőjévé vált. Így, bár maga nem végzett egyetemet, számtalan felsőoktatási intézményt, egyetemistát és tanárt ismert meg közelről, diákok ezreinek történeteit, panaszait, kérdéseit hallgatta meg személyesen kampusz-látogatásai során, és sokukat elhívta beszélgetni rádióműsorába és podcastjába. Ahogy állítja: „Megmértem az egyetemi élet pulzusát. (…) Tudom, mit mondanak és mit gondolnak az egyetemisták.”.

Elmondása szerint leginkább azt hallotta tőlük, hogy az egyetemi rendszer egy nagy átverés, amivel mindenki tisztában van, a diákoktól kezdve a professzorokon és az adminisztráción át a döntéshozókig és az adományozókig. Néhányan ezt el is ismerik, de csak négyszemközt – de jellemzően arra kérik, ne idézze őket, mert félnek nyilvánosan elismerni és kimondani az igazságot. Tudják, hogy nem kapnak valódi értéket a folyamatosan növekvő tandíjért cserébe, de azt gondolják: nincs más lehetőségük – mert elhitették velük, hogy egyetemi diploma nélkül nem lehetnek sikeresek. A szerző szerint már ez is elég nagy probléma, de a helyzet ennél sokkal rosszabb: az ún. „felsőoktatás” az amerikai életforma hanyatlását okozza, és az ország jövőjét veszélyezteti.

Miután tisztázza, miért hisz a klasszikus értelemben vett oktatásban, ahol a főiskolák és egyetemek a társadalom működtetésének alapelemei, le kell szögezze: ma ez az ideál már csak nyomokban található meg az USA-ban. Szerinte a Michigan állambeli Hillsdale College-ot és néhány további kivételt leszámítva az egyetemek döntő többsége mára elutasítja a klasszikus nyugati kultúrát, az USA alkotmányát és a jellemnevelés alapjait – ellenben agresszívan ateista és Amerika-ellenes. A ‘60-as években kezdődő folyamat mára olyan mértéket öltött, amely túl van bármely reform lehetőségén. „A pragmatikus igazság az, hogy már túl késő ezt a hajót megfordítani” –állítja, azzal érvelve: ezek az intézmények már rég nem a klasszikus értelemben vett oktatás központjai: ahelyett, hogy az egyetemistákat erősebbé, okosabbá, és a társadalmi szerepvállalásra felkészültebbé tennék, a mai „felsőoktatás” a diákokat eladósodottá, agymosottá és józan kritikai gondolkodásra képtelenné teszi. Ma a legjobb oktatás az önképzés, érvel Charlie Kirk, hiszen „az indoktrináció, a fiatal generációk eladósítása, gyermekeink átadása egy korrupt adminisztrációnak és radikális professzoroknak nem oktatás”.

A szerző 10 pontban vezeti le, miért veszett el a konzervatívok számára az amerikai egyetemi világ, majd felvázolja, mit érdemes tenni ebben a helyzetben. A bevezetőben annyit kér, hogy „nyitott elmével olvassuk és hallgassuk meg a történeteket, mérlegeljük a tényeket; tegyük félre azokat a feltételezéseket és elvárásokat, amelyeket a kultúra ránk erőltetett, majd ezután döntsünk”:

1. A főiskolák és egyetemek átverik az embert: olyan oktatást ígérnek, amely felkészíti a hallgatókat egy sikeres karrierre, ám az elsöprő többség számára ez az ígéret hazugság: a 40%-os lemorzsolódási arány ennek bizonyítéka. Mivel ezt a csalárd iparágat a szövetségi kormány jelentős mértékben támogatja, ez az átverés nemcsak a diákokat, hanem az adófizetőket is sújtja.

2. A felsőoktatás nevetségesen túlárazott: a költségeket mesterségesen, abszurd szintre fújták fel; a diákhitel-adósság összeroppantja a hallgatókat és szüleiket, és megfosztja az embereket a saját otthon és a pénzügyileg biztonságos jövő álmától. Ráadásul a diákhitel-ipar állami (szövetségi) finanszírozása az egekbe hajtja az oktatás költségeit, és az amerikai gazdaság destabilizálásával fenyeget.

3. Az egyetemek szégyenletes módon gazdagodtak a hallgatók és az adófizetők kárára: „egyetemmel ellátott befektetési alapokká” váltak, és elsődleges céljuk az egyetemi-alapítványi vagyon további felhalmozása. Létezésük céljává vált a tanári- és adminisztrátori kar munkahelyeinek biztosítása, többek között a „sokszínűségért, egyenlőségért és befogadásért felelős dékánok” számára. A hatalmas vagyonok számláját pedig a hallgatók, szülők és adófizetők állják.

4. A felsőoktatásban ma már nem oktatnak: a hallgatók úgy kerülnek ki az egyetemi rendszerből, hogy évekig semmit sem tanultak. Mérések bizonyítják  egyértelműen, hogy a hallgatók kritikai gondolkodási készségei nem fejlődnek az egyetemen; a munkáltatók túlnyomó többsége nem tud friss diplomásokat felvenni, mert azok nincsenek felkészülve a megfelelő munkavégzésre. A sokat ismételt állításokkal ellentétben a felsőfokú végzettség nem növeli a jövedelmet.

5. A felsőoktatás lerombolja a gondolkodás és az érvelés képességét: arra tanítja a diákokat, hogy elvessék a józan észt, a logikát és az ésszerűséget. Számos példát olvashatunk olyan professzorokról és hallgatókról, akik elvesztették a realitásérzéküket. Emellett hosszú listát láthatunk olyan nevetséges egyetemi kurzusokról is, amelyek „az elmebajt” népszerűsítik az egyetemeken.

6. A főiskolák és egyetemek ideológiailag indoktrinálják a diákokat és megszüntetik a szólásszabadságot. Míg korábban tágították a diákok látókörét, ma inkább véglegesen lezárják azt; radikális professzorok „jegyaktivizmust” folytatnak (vagyis extra pontokat adnak a tanórán kívüli tüntetés-szervezésért és más akciókért), miközben az eltérő véleményű diákokat bukásra ítélik. A radikális hallgatók pedig „eltörléskultúrával” és fenyegetésekkel üldözik nem konformista társaikat – így a diákok többsége gyorsan megtanul alkalmazkodni.

7. A felsőoktatási intézmények gyűlöletet keltenek a konzervatív, Amerika-párti hallgatókkal szemben. Egyes egyetemi vezetőségek az erőszakos radikálisok mellé állnak, a békés kisebbség jogainak védelme helyett. Olvashatunk több olyan hallgatóról, akiket fizikailag bántalmaztak és halálosan megfenyegettek (!) azért, mert békésen gyakorolták az amerikai alkotmány első kiegészítésében biztosított jogaikat (a szabad véleménynyilvánítás jogát) az egyetemeken.

8. A főiskolákra és egyetemekre külföldi érdekcsoportok szivárognak be: az olyan Izrael-ellenes szervezetek térnyerése, mint a Jewish Voice for Peace és a Students for Justice in Palestine, számos kampuszon antiszemita és Amerika-ellenes légkört teremtett. A Konfuciusz Intézetek jelenléte lehetővé teszi a kommunista Kína számára, hogy tömegesen szivárogjon be és formálja az amerikai egyetemeket, veszélyeztetve az amerikai nemzetbiztonságot.

9. A felsőoktatási intézmények woke, Amerika-ellenes aktivisták hullámait szabadították el: mindazok a romboló eszmék, amelyek ma Amerika alapjait támadják, az egyetemi campusokon születtek vagy onnan terjedtek el, így pl. a kritikai fajelmélet, az interszekcionalitás, a woke-ideológia, az Antifa, az ún. „defund the police” mozgalom, az ún. „white fragility” ideológiája, a különböző beszéd-kódexek, az eltörlés kultúrája, az „antirasszizmus”, az ún. Green New Deal, stb.

10. Rengeteg professzor baloldali radikális, akik elszántan törekszenek a diákok indoktrinálására. A Turning Point USA létrehozta az ún. Professor Watchlist-et, amely történetről történetre bizonyítja, hogy az egyetem rendkívül ellenséges környezet lehet azok számára, akik nem igazodnak az akadémiai világ baloldali tömeg-gondolkodásához.

A kötet nem ér véget az előbbi 10. fejezetnél, még kettővel folytatódik, amelyekben nagyon konkrét útmutatót kaphatnak mindazok, akik az első tíz fejezet hatására már nem feltétlenül a felsőoktatásban gondolkodnak az életben való boldoguláshoz. A 11. fejezetben rengeteg olyan híresség kerül felsorolásra az élet különböző területeiről, akik nem végeztek főiskolát vagy egyetemet, élettörténeteikkel és véleményeikkel részletezve, miért nem volt szükségük rá – megdöntve jónéhány további mítoszt az egyetemi végzettség szükségességéről. A 12. fejezetben pedig konkrét tanácsokat kapnak a nem főiskolai/egyetemi karrierben gondolkodó fiatalok: fogalmazd meg az élettervedet, építsd fel a készségeidet alternatív módokon (például online főiskolákon, munka melletti tanulást kínáló főiskolákon, szakképzésen, ún. Job Corps programokon, tanulószerződéses képzéseken); csatlakozz a hadsereghez, találj mentort, önkénteskedj, indíts vállalkozást, helyezkedj el alkalmazottként, pályázz gyakornoki pozícióra, csatlakozz egy startup-akcelerátorhoz, költözz el, ha a környékeden nincsenek megfelelő lehetőségek, és élj olcsón.

Charlie Kirk nem hagyja tanácsok és feladatok nélkül az olvasókat sem: oszd meg az üzenetet, beszélgess a gyermekeiddel, állj ki a szabadság mellett, védd meg magad a woke üldöztetéssel szemben, állj ki bátran az igazság mellett, és támogasd a Professor Watchlistet és a Divest U-t. Utóbbi a Turning Point USA „erőfeszítése arra, hogy valódi változást érjen el, ott támadva az egyetemi rendszert, ahol a legsebezhetőbb: a bankszámláján keresztül” — tehát célja, hogy megállítsa a több milliárd dolláros alapítványi vagyonokból származó források ideológiai befolyásolásra történő felhasználását, azáltal, hogy az öregdiákokat és más adományozókat arra ösztönzik: támogatásaikat a felsőoktatástól a „becsületes munkát igénylő ügyek” felé irányítsák át. Utolsó felhívása egy felszólítás az azonnali cselekvésre, utolsó mondata pedig így hangzik: „Vessünk véget mindennek, mielőtt túl késő lenne.”

A könyv vége nemcsak Charlie Kirk halála miatt hatott rám kissé sokkolóan, hanem azért is, mert rájöttem: van két gimnazista gyerekem Magyarországon is, tehát a magyar felsőoktatás helyzete is egyre inkább érinteni fog. Eszembe jutott az is, hogy hazaköltözésünk óta több ismerőssel, szülővel és tanárral elbeszélgetve, rádöbbentem: egyes magyarországi egyetemek helyzete sokban hasonló ahhoz, amit a könyvben olvastam. Magyar és történelem tanár ismerősöm például arról mesélt, hogy korábban érettségire felkészített diákjai egyetemistaként sokszor szomorúan, vagy akár sírva meséltek neki arról, milyen ideológiai nyomásnak vannak kitéve, milyen megaláztatásokat kell elszenvediük az egyetemi tanárok és egyes társaik részéről, ha felvállalják konzervatív értékrendüket és kifejtik azon alapuló véleményüket. A diákoktól hallottak alapján állítja, hogy egyes magyar egyetemeken arról ismerni meg a konzervatív beállítódású tanárt és diákot, hogy nem politizál, miközben a balliberális szemléletű tanárok (és akár diákok is) gyakran pártpolitikai agitációt folytatnak, gúnyosan beszélnek a velük egyet nem értő diákokkal és hatalmi pozíciókat kihasználva hozzák hátrányos helyzetbe őket. Ez leginkább az ELTE-t és a hozzá kapcsolódó vidéki, például a szombathelyi Savaria egyetemekre jellemző. A szülők arról meséltek: ismerősi köreikben a teljes mértékben konzervatív értékrendű családból kikerült fiatalok egy röpke év alatt liberális eszmék szócsöveivé váltak, akik jó esetben hülyének nézik szüleiket, rossz esetben kemény vitába szállnak velük, vagy akár kerülik a kapcsolattartást velük. Ne áltassa magát tehát senki azzal Magyarországon sem, hogy a családban átadott konzervatív értékrend önmagában megvédi gyermekét az egyetemeken egyre inkább elburjánzó ideológiai agymosástól. Hamarosan itthon is szükségünk lehet egy hasonló, praktikus szemléletű kézikönyvre, nemcsak az amerikai eredeti kötet magyar fordítására…

A recenzió eredetileg megjelent a Hungarian Conservative weboldalán.