Az utóbbi években azonban egyre gyakrabban fogalmazódik meg az a kritika, miszerint az EPP eltávolodott eredeti kereszténydemokrata identitásától, és egy liberálisabb, centrista politikai irányvonal felé mozdult el.

Az Európai Néppárt (EPP) 1976-os megalakulása óta Európa legdominánsabb kereszténydemokrata és jobbközép politikai családjaként ismert, melyet ma is törekszik minden erővel fenntartani. Az EPP az elmúlt évtizedekben olyan meghatározó politikusakat foglalt magába, mint Wilfried Martens vagy Helmut Kohl, akik hittek a kereszténydemokrácia Európát egységben tartó erejében.

Az EPP politikai programjának kezdeti időszakában hangsúlyosan jelent meg a társadalmi szerepvállalás fontossága, a szolidaritás elve, valamint a családi értékek védelme, amelyek széles társadalmi támogatottságuk révén az Európai Parlement legnagyobb frakciójává emelték a pártot. A párt gyakorlatilag a legmeghatározóbb erőt képezte és képezi ma is az EU politikai rendszerében, befolyása pedig nemcsak az Európai Parlamentben, hanem a Tanács és az Európai Bizottság szintjén is érvényesül.

Az utóbbi években azonban egyre gyakrabban fogalmazódik meg az a kritika, miszerint az EPP eltávolodott eredeti kereszténydemokrata identitásától, és egy liberálisabb, centrista politikai irányvonal felé mozdult el. Az Európai Parlamentben a párt felszólalásai és szavazási magatartása alapján egyaránt megfigyelhető, hogy szociális, gazdasági és társadalompolitikai kérdésekben az EPP mindinkább nyitottá vált a liberális eszmékre, valamint a baloldali pártokkal való együttműködésre.

Minderre az egyik legeklatánsabb példát a 2024 őszén megkötött együttműködési megállapodás szolgáltatja, amelyben az EPP, a szocialista frakció és a liberális Renew frakció a 10. jogalkotási ciklus (2024-2029) időtartamára közös politikai célokat rögzítettek. A megállapodás értelmében a felek elkötelezték magukat Ukrajna támogatása, a Migrációs Paktum mihamarabbi és teljeskörű végrehajtása mellett, valamint kimondták, hogy minden szükséges eszközt igénybe kívánnak venni, hogy a demokráciát és a jogállamiságot helyreállítsák azon tagállamokban – utalva Magyarországra –, ahol ezek az alapelvek meggyengültek.

Mindez egyértelműen alátámasztja az EPP politikai „liberalizálódásának” folyamatát. A kérdés mindezek fényében az, miként reagálnak erre azok a pártok, amelyek továbbra is a kereszténydemokrácia egységteremtő erejében kívánnak bízni

A magyar kormánypártok is ezzel a dilemmával szembesültek, hiszen mind a Fidesz, mind pedig a KDNP számára kezdetben magától értetődő volt, hogy az Európai Néppárt keretein belül vállaljanak tevékeny szerepet az európai politika alakításában. A fent vázolt, folyamatos balra tolódás azonban mindkét párt esetében végül az EPP-vel való szakításhoz, valamint egy új politikai frakció létrehozásához vezetett.

 A kérdés jelenleg az, hogy az újonnan létrehozott Patrióták Európáért politikai közösség vajon képes-e valódi kereszténydemokrata elvek mentén politizálni, és amennyiben igen, képes-e kitörni az eddig jellemző cordone sanitaire politikai elszigeteltségéből. Továbbá kérdésként merül fel, hogy képes-e megszólítani és maga mellé állítani azokat az EPP-hez tartozó politikusokat, akik pártcsaládjukat vissza kívánják vezetni ahhoz az értékalapú örökséghez, amely Európát kölcsönös együttműködésen alapuló, prosperáló közösséggé tette.