Dr. Máthé Zsuzsa

Máthé Zsuzsa vagyok, jogot és történelmet tanultam, majd a családpolitika és az újságírás felé vitt utam. Olyan családban nőttem fel, ahol a vasárnapi ebédekkor a közélet kérdései is rendre terítéken voltak. Szüleim tiltása ellenére 1988-ban, 13 évesen bátyámmal elszöktünk az erdélyi falurombolás elleni tüntetésre. Itt éreztem meg először, hogy nemcsak a családért, barátokért, de a tágabb közösségeink sorsáért is felelősséggel tartozunk. Keresztény, hazáját szerető emberként egyre többször érzem azt, hogy szót kell emelni a világunkat romboló, ártó jelenségekkel szemben. Férjemmel négy gyermeket nevelünk, a jövőért érzett aggodalom ezért személyes ügy is. 

A Szent István Intézetre, melynek vezetésének szép felelősségét hordozom, ötödik gyermekemként tekintek. Elkötelezett és felkészült csapatommal hisszük, hogy államalapító szent uralkodónk útján járva ma is, mi is tehetünk a következő ezer évért!

Dr. Molnár László

dr. Molnár László, nős, három gyermek édesapja. Eredeti végzettségemet tekintve testnevelő tanár, labdarúgó szakedző, majd a tanítás mellett a jogi egyetem elvégzése után inkább a közigazgatás felé fordultam. Az intézetnél a feladatom, hogy a rugalmas mozgékonyság mellett, a szabályok betartására ügyelve, minden csendben, a maga természetességében rendben legyen. A szerződések, pályázatok, elszámolások, közigazgatási kapcsolatok, tervek – és azok végrehajtása, technikai feltételek megteremtése, annak érdekében, hogy a szakmai munka háttere biztosítva legyen.

Dr. Nádor Koppány Zsombor

Római katolikus teológusként vagyok a Szent István Intézet egyik vezető kutatója. Témám és érdeklődési köröm azonban tágabb a hittudomány hagyományos kereteinél. A filozófia, államelmélet, vallásszociológia és a kulturális antropológia felé egyaránt kitekint, s meghatározza az otthonról hozott ökumenikus szemléletem.

Mind az intézeti, mind az egyetemi oktatói tevékenységem során Európa keresztény értékeit, identitását igyekszem meghatározni, illetve a kereszténydemokrácia 21. századi útkeresései, valamint a szekuláris kultúra és a kereszténység kapcsolata foglalkoztat.

Házasságra készülve ez immár nem csupán hivatás és szakterület, hanem sorskérdés is, hogy a családom egy olyan Európában élhessen, amely magán hordozza az evangélium általi megérintettségét, illetve kulturális gazdagságát és nemzeti sokszínűségét.

Krúdy Tamás

Krúdy Tamás vagyok, nős, hatgyerekes családapa. Végzettségem szerint tanár és kommunikációs szakember. Médiapályafutásom során érett meg bennem a felismerés, hogy nem elég, ha az ember tisztességgel elvégzi a munkáját, kötelessége kimondania az igazságot, még ha kényelmetlen is. A Szent István Intézet vezető kutatójaként a családra leselkedő veszélyekkel foglalkozom, különös tekintettel az internetkorszak kockázataira. Az ember digitális eltestetlenedése tökéletes ellentéte Isten megtestesülésének. Ha eltűnik a test, akkor a fantázia lesz az identitás forrása, aminek a következményei katasztrofálisak – ezt éljük ma. Mi keresztény írástudók nem maradhatunk csendben, nehogy az utánunk következő generációk joggal szegezhessék nekünk a kérdést: Ha tudtátok, miért nem szóltatok?

Varga Gergő Zoltán

Keresztény újságíró, zongoraművész, a SZII kommunikációs vezetője. Letelepedve, szép családdal a hátam mögött az élet fókusza egyre inkább áthelyeződni látszik a „begyűjtésről” az „adásra”. Egyre élesebben látom, mekkora is az Úr szőlője… Környezetünk sok tekintetben művelésre szorul, egyházon belül és kívül. Örülök, hogy itt a munkám, hobbim és hivatásom találkozhat.

Dr. Balás Benedek

Balás Benedek grafikusművész vagyok, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomáztam, és Jankovics Marcell tanítványaként a Moholy Művészeti Egyetemen doktoráltam. Több mint 20 éve foglalkozom tervezőgrafikával, dolgoztam több grafikai stúdióban, vezettem 20 fős kreatív csapatot is, az utóbbi néhány évben pedig egyre többet és egyre szívesebben foglalkozom szabadkézi rajzon alapuló bibliai illusztrációk készítésével.

A Szent István Intézet vizuális arculatának alkotója vagyok. Az Intézet felelős grafikusaként konferenciák, kiadványok, hírlevelelek és kapcsolódó nyomtatott anyagok igényes megjelenésért dolgozom.
Mindig nagy öröm számomra, olyan ügyekben részt venni, amelyeket magam is személyesen támogatok. A magyarság megőrzésére irányuló törekvések, a keresztény tanítás és értékrend továbbadása, a családok valamint az élet védelme mind olyan ügy, amelyekért érdemes a nevünket, munkánkat és időnket adni. A Szent István Intézetnél egy olyan szakmai csapattal dolgozhatok együtt, amelyben mindenki a fentiekért veti be szakmai tudását.

Négygyermekes apaként fontos számomra, hogy a gyermekeimnek is tovább tudjam adni a keresztény lelki értékeken alapuló tanítást, mert ez az a kincs, amelyért egész életünkön keresztül érdemes küzdeni.

Németh Kata

Németh Kata vagyok, grafikusművész, a Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakán végeztem. Szívesen foglalkozom olyan munkákkal, amikben a kultúra, a közélet és a hit kérdései kerülnek előtérbe. Amikor az Intézet kutatásaihoz, konferenciáihoz, kiadványaihoz készítek grafikai terveket, az elméleti anyagokban mindig találok új és érdekes információkat. Szeretek egy olyan csapat tagja lenni, akik egymást segítőkészen és lelkesen támogatják.

Négy gyermek anyukájaként azt érzem, hogy folyamatos küzdelmet kell folytatnunk a mindennapokban ránk ömlő felszínes, értéktelen hatások ellen; szeretettel, hittel és pozitív életerővel hatással kell lennünk a következő nemzedékre, meg kell mutatnunk nekik, hogy érdemes a nehezebb, kevesebbek által járt keskeny ösvényt választani. 

Gável András

Gável András vagyok, boldog házasságban élek feleségemmel.
A Jóisten ajándékaként tekintek mind a nyolc gyermekünkre.
Olasz tanár-bölcsész és lengyel bölcsész szakon végeztem az egyetemen.
Katolikus hitoktatóként sok gyerekkel foglalkozom, akikkel igyekszem megéreztetni, hogy a hit élő kapcsolatot jelent Istennel.
Több mint 25 éve szerzek dalokat a keresztény zene könnyűzenei stílusában.
Az Eucharist együttes alapító frontembereként célom, hogy a muzsikával és a művészettel szíveket nyerjek meg Istennek.
A testvéremmel, Gável Gellérttel közös szakmai munkánknak köszönhetően elindulhatott a keresztény könnyűzene felnőttképzési programja, amelyben jelenleg is oktatok.
Újságíróként korábban a Vasárnap.hu Pengető keresztény könnyűzenei rovatának voltam vezetője és elindítója.
Jelenleg a politikamentes Dicsőítő Sziget keresztény könnyűzenei online magazin hasábjain publikálok rendszeresen zenei, lelki és életvédelmi témákban.
A Szent István Intézet munkáját grafikai kreatív anyagaimmal erősítem, a figyelmet kiváltképp az evangélium ma is aktuális üzenetére irányítva.

Dr. Puskás Balázs

Négy gyermekes családapa, Szalézi munkatárs, közoktatási szakjogász, gyermekvédelmi tréner. 20 éve dolgozik oktatásirányításban, 5 éve foglalkozik gyermekvédelemmel. A Szent István Intézet munkájában az alapítástól fogva részt vesz, számos tanulmány szerzője. Főbb témái: nevelés-oktatás (ezen belül elsősorban az organikus pedagógia és Don Bosco megelőző módszere), gyermekvédelem, élet- és családvédelmi kérdések, emberi méltóság.

Tartalmaink

Pünkösd van!

  • május 19, 2024