Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 2026. január 29-én fogadta el a 2643 (2026) számú határozatot, amely a konverziós gyakorlatok betiltását és szigorú jogi szankcionálását irányozza elő a tagállamok számára. A dokumentum a magyar sajtóban is visszhangra talált, különös tekintettel azokra az előírásokra, amelyek a terápiás és tanácsadói folyamatok állami felügyeletét vonnák szorosabb ellenőrzés alá. A határozat felszólít a „konverziós gyakorlatok betiltására, büntetőjogi szankciók kiszabására, a tiltott tevékenységek világos és átfogó meghatározása alapján”. Ez azt jelenti, hogy a tagállamoktól minden olyan tevékenység megtiltását várja el, amely egy személy szexuális irányultságának, nemi identitásának vagy nemi önkifejezésének megváltoztatására, elnyomására vagy visszaszorítására irányul. A határozat számos kritikát kapott a nemzetközi sajtóban, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy ez a megközelítés de facto törvénytelennek minősítheti valaki választott társadalmi nemének (genderének) megkérdőjelezését is. A határozat szándékosan kiterjeszti a „konverziós gyakorlatok” fogalmát a szexuális irányultságon túl a nemi identitásra és a nemi önkifejezésre is. Ezek a fogalmak – különösen gyermekek és serdülők esetében – sem orvosilag nem tekinthetők lezártnak, sem egyetemesen nem definiáltak. A szöveg mégis megkérdőjelezhetetlen tényként kezeli őket, és a kutatás, a habozás vagy a meg nem erősítés (non-affirmation) minden formáját károsnak bélyegzi. Ez pedig nagyon komoly veszélyeket rejt.

Nagyon fontos rögzíteni, hogy a homoszexualitás „gyógyítását” célzó, fájdalmas ingereket vagy gyógyszeres kezeléseket alkalmazó averzív technikákat a szakma már évtizedekkel ezelőtt, a behaviorizmus 1970-es évekbeli háttérbe szorulásával párhuzamosan elvetette, írja ebben a cikkében Dr. D. Paul Sullins a Catholic University of America szociológia professzorra, a kérdés szakértője. Ezt megelőzően ezek az eljárások számítottak a pszichológiai kezelés általánosan elfogadott szakmai gyakorlatának, nem csak a homoszexualitás „gyógyításának” esetében.  A mai szakmai gyakorlat az azonos neműek iránt érzett, de én-idegen (ego-disztóniás), tehát a saját érzelemvilággal, életcéllal vagy értékrenddel nem kongruens vonzalommal, illetve a nemi önazonosság terén tapasztalt bizonytalansággal, szorongással küzdő egyéneknek nyújt segítséget, önkéntes alapú és szóbeli konzultációkra épül.

Ezek az úgynevezett „változást lehetővé tevő” (change-allowing) terápiák nem az irányultság megváltoztatását tűzik ki célul, hanem ellentmondásos, ambivalens vagy kényszeres érzelmek, kívánságok és vágyak megértését, tisztázását, vagy kifejezetten olyan kísérő jelenségeket kezelnek, mint a gyermekkori vagy serdülőkori traumák, szorongások vagy a szülő-gyermek kapcsolatban fellépő kötődési nehézségek. Ezen megközelítés legnagyobb nemzetközi szakmai hálózata, a Reintegrative Therapy Association meghatározása szerint ezek az intervenciók elsődlegesen a traumák feloldására és a kötődési biztonság fejlesztésére irányulnak. Ebben a folyamatban a szexuális irányultságban vagy a nemi identitás megélésében bekövetkező változás nem célja, hanem mintegy mellékterméke vagy következménye lehet a terápiának. A klinikai tapasztalatok azt mutatják, hogy a mélyebb pszichológiai distressz és a traumák rendezése gyakran – bár nem minden esetben – az azonos neműek iránti vonzalom csökkenéséhez és az eredeti nemi identitással való megbékéléshez vezet azon klienseknél, akik nem tudnak vagy nem akarnak azonosulni az LMBTQ által kínált identitásokkal, életformával. A statisztikai adatok alátámasztják e megközelítés létjogosultságát: a nemi identitásukkal kapcsolatban bizonytalan fiatalok mintegy 85 százaléka, aki pszichológiai támogatást kap a születési nemében való megmaradáshoz, végül nem a transznemű utat választja. Hasonlóképpen, a változás lehetőségét nem kizáró terápiában részt vevő emberek kétharmada tapasztalja az azonos neműek iránti vonzalom csökkenését, minden hatodik résztvevő pedig a folyamat végén stabilan, vagy akár teljes mértékben heteroszexuális vonzalomról számol be.

A terápiás célok és folyamatok kriminalizálása figyelmen kívül hagyja, hogy a résztvevők elsöprő többsége a depresszió, a szorongás és az öngyilkossági késztetések jelentős csökkenéséről ad számot. A határozat által szorgalmazott kizárólagos „affirmatív” (megerősítő) modell egyik legsúlyosabb korlátja, hogy nem veszi figyelembe a kliens identitáshierarchiáját. Számos terápiát igénylő egyén önazonossága ugyanis nem a tapasztalt, sok esetben változékony szexuális érzésekben vagy késztetésekben gyökerezik, hanem önnön nemi hovatartozásáról alkotott bizonyosságban, spirituális és vallásos értékrendjében. Kutatások igazolják, hogy a változást kereső kliensek gyakran mélyen vallásos katolikusok, protestánsok vagy muszlimok, akik számára a hitük szerinti életvitel a pszichológiai koherencia alapja. Ezen emberek számára a választott értékrendjük feladása és egy „affirmált” szexuális identitás kényszerű elfogadása súlyosabb belső konfliktust és mentális károsodást okozhat, mint maga a kiinduló állapot.

Amennyiben a jogalkotó ezeket a folyamatokat betiltja, azzal a klienseket fosztja meg attól a jogtól, hogy panaszaik kiváltó okaival szakember segítségével nézzenek szembe, és saját integritásukat a számukra legfontosabb értékek mentén állítsák helyre. Ha a terapeuta a kliens vallási meggyőződését eleve elnyomónak bélyegzi és kötelezően elutasítja, azzal megsérti a szakmai semlegesség elvét és a személyes autonómiát. A kliens által meghatározott terápiás célok és beszélgetések állami kriminalizálása így nem valódi védelmet, hanem egyfajta ideológiai kényszert jelent, amely elnémítja a szakembereket és kiszolgáltatottá teszi azokat az embereket, akik saját lelkiismeretükkel összhangban, önkéntesen keresnének megoldást belső konfliktusaikra. Az önrendelkezési jog csorbítása ebben az összefüggésben a segítő szakmák alapvető küldetését veszélyezteti.

Jelenleg Európában a terapeuták ítélkezésmentes segítséget nyújthatnak válásból, házasságtörésből, prostitúcióból, promiszkuitásból, poliamóriából, pornográfiából, pedofíliából és sok más, szexuális döntésekkel és viselkedéssel kapcsolatos problémából eredő pszichológiai probléma kezelésében. Ha valaki változtatni szeretne a viselkedésén – például felhagyna a pornográf tartalmak nézésével vagy a promiszkuitást mutató életvitellel –, egy képzett szakemberrel való konzultáció gyakran segíthet a megfelelő belső felismerések és a változáshoz szükséges erő megtalálásában. Amennyiben azonban a 2643 (2026) számú határozat alapján a változást lehetővé tévő terápiák betiltásra kerülnének, az ellátórendszerben egy méltánytalan kettősség jönne létre. A terapeutát a törvény arra kötelezné, hogy miközben megváltoztathatatlan ismérvként kezeli és „megerősíti” a belső/érzett nemi identitást vagy az azonos neműek iránti vonzalmat, a biológiailag adott nemi jellemzők hormonális vagy sebészeti módosítását „természetes” és „egészséges” folyamatként állítja be és javasolja alkalmazását. Ez pedig nem csupán a kliens választási szabadságát számolná fel, hanem nagyon sok terapeuta személyes lelkiismeretével és szakmai meggyőződésével lenne ellentétes.

Az IFTCC (International Federation for Therapeutic and Counselling Choice) egy nemzetközi szervezet, amely a terápiás választás szabadságát és a kliensek azon jogát képviseli, hogy szexuális irányultságukkal vagy nemi identitásukkal kapcsolatban saját értékrendjüknek megfelelő, változást is lehetővé tévő segítséget kaphassanak. A szervezet nyilatkozatot adott ki a konverziós terápiák betiltására irányuló törekvésekkel kapcsolatban, mely magyarul itt olvasható.