A több mint 10 milliós követőtáborral rendelkező HodgeTwins amerikai konzervatív csatorna az alábbi hátborzongató sztorira hívta fel a figyelmet.

Rebecca Todd Peters tiszteletes, presbiteriánus lelkész azt állítja, hogy Jézus talán azt mondaná: „Boldogok, akik megszakítják a terhességüket.”

Részlet a megdöbbentő prédikációjából:

„Ha Jézus ma itt lenne, valószínűleg egy abortuszklinika kísérőjeként segítene, elterelve a nők figyelmét a tüntetők gyűlöletéről. Vagy abortusz-dúlaként lenne jelen, kézen fogva a nőket, támogatást és szeretetet nyújtva nekik, miközben megszakítják a terhességüket. És úgy gondolom, kemény szavakat intézne azokhoz az önkényes igazságosztó politikusokhoz, akik az abortuszt politikai kérdésként használják, ahelyett hogy együttérzést mutatnának azok iránt, akik segítséget keresnek – különösen ezen a Roe vasárnapon.

Szerettem volna megosztani néhány történetet, amelyeket összegyűjtöttünk, mert ezek a nők életének szent történetei. Ha Jézus ma tartaná a hegyi beszédét, talán azt is mondaná: boldogok, akik megszakítják a terhességet, mert őket a szeretetteljes jóságukról fogják megismerni.

Életem során négyszer voltam várandós. Két abortuszom volt, és két csodálatos gyermekem van. Minden reproduktív döntésem – hogy vállalok gyermeket, vagy nem – szent döntés volt, mert tükrözi a szaporodás feletti erkölcsi felelősséget, amely emberi örökségünk része.

Mindannyiunknak van reproduktív története. És mivel az amerikai nők egynegyede 45 éves koráig átesik abortuszon, feltételezem, hogy sokatok életútjához is hozzátartozik ez.

Boldogok, akik megszakítják a terhességet, mert őket a szeretetteljes jóságukról fogják megismerni. Az abortusz teológiai értelmezésének újragondolása elengedhetetlen ahhoz, hogy szembenézzünk azzal az erőszakkal, amelyet országszerte emberekkel szemben, a kereszténység nevében követnek el. A társadalmunkban tapasztalható súlyos reproduktív igazságtalanságok közepette mit kíván tőlünk Isten? Ámen.”

Ha a legvédtelenebb emberi élet kioltása szeretetként értelmezhető, akkor marad-e még olyan erkölcsi határ, amit a társadalom ne léphetne át? Olyan visszataszító emberi viselkedés, amire ne bólinthatnánk rá?