1974. március 13-án, New Yorkban hunyt el Barankovics István.

A keresztény szociális tanítással (különösen a római katolikus társadalmi tanítással) összefüggő modern keresztény politizálás, már a 19. század végén megjelent (egyházi részről gondolhatunk itt XIII. Leó pápa Rerum Novarum kezdetű enciklikájára), s a munkáskérdéshez, a tömegek városba áramlásához, a javak igazságosabb elosztásához (a szocialista megoldás elvetésével), a szociális háló kérdéseihez, valamint a választójogi kérdésekhez szólt hozzá. Az első világégést követően a ’Nyugat alkonyaként’ is megélt európai válsághelyzetre a keresztény egyházak és híveik különböző alapállásokból és nézőpontokból szóltak hozzá. Ebben a szűk két évtizedben arisztokrata, polgári és népi hangok egyaránt megjelentek a keresztény politizálásban, s a szerzők habitusától függően a stílus, a hangvétel és a prioritásként kezelt kérdések is sokszor erősen eltérőek voltak.

Mindezek hatására a második világháború végéig hazánkban nem alakult ki egységfront a keresztény szellemű politikumot illetően. Barankovics István pártja (Demokrata Néppárt) volt képes ezt a közös platformot elhozni.

Barankovics „a magyar valóságból fakadó és táplálkozó üzenetet egyesítette (…) a korszerű kereszténydemokráciával. Így hozta összhangba Prohászka, Ady és Szabó Dezső magyarságát, kereszténységét és szociális indulatát a perszonalizmussal, a szolidarizmussal és a szubszidiarizmussal. (Gergely Jenő)”

Barankovics híres győri beszédében így foglaltra össze célkitűzéseit: „Tisztes jólét, amit a munka biztosít, szabadság, amely nem ismer elnyomást, és nemzeti függetlenség, amely nem sért senki mást – ez az az ország, amelyet építeni akarunk.” Mindezt a nemzeti-keresztény irányzatok összefogásával, a pápai szociális enciklikákat vezérfonalul elismerve és a politikai szélsőségek elutasításával.

A szovjet megszállás és az elcsalt választás miatt mozgalma nem tölthette be azt a küldetést, ami neki rendeltetett. Barankovics száműzetésbe kényszerült, a Demokrata Néppárt pedig szüneteltetni kényszerült működését.

Jelentősége azonban túlmutat a történelemkönyvek lapjain. Maga a kereszténydemokrácia eszméje támaszt ad és irányt mutat korunk kérdéseiben.

Teljes antropológia, korunk sorskérdéseire adott válaszok: A kereszténydemokrácia az egyetlen olyan politikai eszme, amely nem a fajra, osztályra, egyénre vagy nemre vezeti vissza magát, hanem a természetjogra. Az individualizmus, nacionalizmus, szocializmus és relativizmus szélsőséges túlkapásaitól szenvedett Európában kiemelkedően fontos a kereszténydemokrácia antropológiai józansága, realistán pozitív ember és jövőképe. Ráadásul az emberi értelem által is felismerhető természetjogi alapokra hivatkozik, így az emberi ész által, a személyes hittől függetlenül is felismerhető.

A kereszténydemokrácia tehát egy keresztény, nemzeti, de ugyanakkor korszerű, szociálisan érzékeny és a nemzeti érdekeket az európaisággal összhangban valló demokráciát mutat fel.