A megfigyelési kapitalizmus kora.

Olyan világban élünk, ahol állandóan kapcsolatban vagyunk és már természetesnek vesszük ezt a technológiai „bekötöttséget”. De minden egyes „lájk”, megosztás, vagy online vásárlás mögött egy erős, többnyire láthatatlan gazdasági erő húzódik meg. Ezt nevezi Shoshana Zuboff, a Harvard egyetem professzora és The Age of Surveillance Capitalism című könyv szerzője „megfigyelési kapitalizmusnak”, ami szerinte korunk legnagyobb kihívása a demokráciára valamit az egyéni és a közösségi szuverenitásra nézve.
De nézzük, miről is van szó.

Zuboff ezzel a fogalommal egy olyan új gazdasági rendszert ír le, amely az emberi reakciókat nyersanyagként kezeli és dolgozza fel, hogy pénzzé tehesse. Ebben a rendszerben a viselkedésünk – kereséseink, vásárlásaink, beszélgetéseink, sőt még az arckifejezésünk is – adatpontokká válnak, amelyeket algoritmusok elemeznek és értékesítenek, hogy megjósolják – és egy idő után már befolyásolják – mit is fogunk tenni következőnek. Ez már messze nem csak a célzott reklámokról szól, hanem a viselkedés nagyléptékű manipulációja. A legijesztőbb része, hogy mindez többnyire a tudtunk és beleegyezésünk nélkül történik. Zuboff szerint „mi már nem felhasználók vagyunk, hanem nyersanyag”.

A megfigyelési kapitalizmus abból az elképzelésből táplálkozik, hogy életünk minden aspektusa rögzíthető, kódolható és pénzzé tehető. Az olyan technológiai óriások, mint a Google, a Meta (korábban Facebook) vagy az Amazon nem csupán egy adott szolgáltatásra építették üzleti modelljüket, hanem a felhasználói adatok rendszerszintű gyűjtésére.
Platformjaikat a legjobb mérnökök és viselkedéspszichológusok segítségével úgy tervezték, hogy minél tovább megtartsák a figyelmünket, nem a mi javunkra, hanem azért, hogy minél jobban kiismerhessék a viselkedésünket – vagyis minél több adatot gyűjthessenek, amit azután felhasználhatnak jövendőbeli döntéseink előrejelzésére, manipulálására és pénzzé tételére.

Zuboff ezt a folyamatot „felülről vezérelt puccsnak” nevezi, egy olyan csendes vállalati hatalomátvételnek, amely a teljes emberi tapasztalatot gazdasági célokra zsákmányolja ki.
A hagyományos kapitalizmus az emberi szükségletek kielégítésére törekedett – ez az új rendszer már magukat a szükségleteket formálja át, hogy kiaknázhassa őket. Itt a figyelem = pénz, a felhasználó a termék, a szuverén döntés pedig olyan luxus, amit kevesen tudnak megengedni maguknak. A következmények messze túlmutatnak a gazdaságiakon. A rendszer hatása átitatja a jogrendet, a politikát, a mentális egészséget és a szociális viselkedést is.
Többszörösen láthattuk már, miként befolyásolják az algoritmusok a választásokat, hogyan terjesztenek álhíreket, és hogyan zárják be az embereket önigazoló véleménybuborékokba.
Ezek a rendszerek már most átértelmezik, mit jelent szuverénnek lenni a digitális társadalomban.

De ha ez ennyire nyilvánvaló, akkor miért nem tesz ellene senki? Nos, azért, mert ez a modell mélyen beágyazódott a hétköznapi életünkbe és elvárásainkba. A kényelemről, a sebességről és a „minden ingyen van” illúziójáról nagyon nehéz lemondani. Gondoljunk csak bele, egy liberális demokráciában, ahol négyévente vannak választások, melyik politikai erő merné megfosztani az embereket kedvenc játékszerüktől?