Meggyőződésünk: Szent István mosolyogva tekintett le ránk szombaton, amikor államalapításunk 1025. évfordulóját ünnepeltük meg. És egy államalapító királynak mi lehetne nagyobb öröm, mint egy évezreddel később „arra kelni” egy mennyei reggelen, hogy temérdek család, babakocsistul, gyerekestül, egészen a 90 fölötti korosztályig bezárólag összegyűlik azért, hogy hálatelt szívvel ünnepelje meg talpalatnyi magyar földünk létrejöttét?

A Szent István 1025 Futás és Családi Nap vibráló energiája már a reggeli órákban átjárta a Millenárist. Dacolva a legzordabb őszi napokat idéző szeles, hideg idővel, mosolygó és tettrekész emberek töltötték meg a teret. A regisztráció során minden résztvevő átvehette az esemény tiszteletére tervezett sötétkék emlékpólót, amelyet a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki büszkén viselt. Az esemény üde színfoltjaként Szent István királynak és Gizella királynének beöltözött fiatalok vegyültek el a tömegben, mintha csak egy időkapun léptek volna át. Rendkívüli megjelenésüket csak a szelfibotok használata és a királyi pár lelkes hotdog-majszolása tette még emberibbé és eredetibbé!

A felpezsdítő bemelegítés után – amelyért innen is hálásak vagyunk Rubint Rékának – elhangzott a visszaszámlálás. A kürt szavára több mint 800 futó vágott neki a távnak. A cél egyértelmű volt: az 500 méteres körökből közös erővel összegyűjteni a szimbolikus 1025 km-t. A lelkesedés végül minden várakozást felülmúlt: a közösség összesen 2274 km-t tett meg!

Megható volt látni a generációk találkozását: apukák tolták a futó-babakocsit, kisgyerekek sprinteltek, miközben az út mentén virágokból kirakott monumentális „1025”-ös felirat emlékeztetett minket az ünnep apropójára. A kilométerek gyűjtése közben Agárdi Szilvi és Nagy Adri koncertje biztosította a talpalávalót, akik az eső ellenére is fergeteges hangulatot varázsoltak. A frissítőpontokon a gyümölcslevek mellett a már említett hotdog-stand segített az energia visszapótlásában, a legkisebbek pedig a kézműves sátorban, színezéssel pihenhették ki a futás fáradalmait.

Az esemény zárásaként minden résztvevő egy-egy cserép gyönyörű, piros-fehér virággal térhetett haza, amelyek szimbolikusan tovább éltetik otthonainkban a közösség erejét és Szent István örökségét. Ez a szombat nemcsak a sportról, hanem az összetartozásról és a nemzeti emlékezet közös, szívmelengető megéléséről szólt.