Krúdy Tamás könyvrecenziója Nádor Koppány Zsombor, kutatási igazgatónk új könyvéről, melynek címe: Új evangelizáció és kultúra. A keresztény üzenet létjogosultsága és dialógusképessége a posztmodern társadalomban.

Az elmúlt évszázad mélyreható társadalmi változásai – válságok, szerkezeti átalakulások, tragédiák és egyes területeken rendkívüli fejlődés – olyan mértékben formálták át világunkat, hogy mind az egyének, mind a közösségek számára sürgetővé vált helyük újradefiniálása ebben az átalakult valóságban. Ez a folyamat a vallásokat, így a kereszténységet is alapjaiban érinti: a bonyolultabbá váló világ egyre összetettebb válaszokat igényel.

A történelmi egyházak felismerték az idők jeleit, és igyekeznek reagálni korunk kihívásaira – ennek eredményei megmutatkoznak a II. Vatikáni Zsinat tanításaiban, az elmúlt évtizedek pápai megnyilatkozásaiban, az ortodox és protestáns teológiai munkákban, valamint az ökumenikus mozgalom által előmozdított párbeszédben.

Nádor Koppány Zsombor, a Szent István Intézet kutatási igazgatója „Új evangelizáció és kultúra. A keresztény üzenet létjogosultsága és dialógusképessége a posztmodern társadalomban” című könyvében arra a kihívásra reflektál, amely a modernitás előretörésével alakult ki: az ateizmus térnyerése és a tudomány szélsőséges racionalizálása hosszú időre kiszorította a transzcendens dimenziót az emberi gondolkodásból, elhitetve tömegekkel, hogy a haladás és a teista világkép kizárják egymást. A modern állam, amely a jogpozitivizmus elveire épít, a társadalom szabadságát szem előtt tartva kivonult az erkölcsi és világnézeti kérdések rendezéséből, egyfajta értékrendi vákuumot teremtve. A tudomány és technológia részrendszerei nem képesek betölteni ezt az űrt, nem tudnak választ adni az emberi létezés alapvető kérdéseire.

A posztmodern kor az állandó önreflexió és relativizálás időszaka, amelyben egyszerre figyelhetjük meg az ideológiák szinkretista virágzását és azt az egyre erősödő igényt, hogy az egyének biztos pontokat, szilárd értékrendet találjanak. Társadalmi berendezkedésünk, amely az isteni rendtől elszakadva a szabadságot helyezte előtérbe, ma sokak számára inkább nyomasztó teherré vált. Az értelemadás feladata teljes egészében az egyénre hárul, ami egyre több ember számára elviselhetetlen súlyt jelent.

Nádor Zsombor hiánypótló könyve nem kisebb dologra vállalkozik, mint hogy választ nyújtson ezekre a problémákra, és hozzájáruljon a kereszténység és a posztmodern kultúra közötti viszony újrafogalmazásához. Központi állítása, hogy a világnézeti deficit, amely a modernitásban alakult ki és a posztmodernben egzisztenciális érzéssé vált, pótolható a vallás – különösen a kereszténység – által. A hit képes valódi és tartós válaszokat adni azokra a kérdésekre, amelyeket a kortárs kultúra feltesz, de önmagában nem tud kielégítően megválaszolni.

A kereszténység nem csupán múltbeli örökség, hanem egy olyan élő hagyomány, amely képes alakítani a kultúrát és választ adni az emberi létezés alapvető dilemmáira. Az evangélium hirdetése, a kultúra formálása és az értékek átadása révén a keresztény hit belülről alakítja át társadalmunkat, és egy valódi humanizmus lehetőségét kínálja fel – szemben az ateista humanizmus sötét drámájával.

A keresztény világnézet olyan ajánlásokat és viszonyítási pontokat nyújt, amelyek tiszteletben tartják az ember szabadságát, miközben felelősen helyezik őt a világba, amelynek alakítása a küldetése. Az egyház nem zárkózik el a párbeszédtől, sőt: az ökumenikus törekvések, a történelmi egyházak közös fellépése, valamint a világi intézményekkel és más vallásokkal való dialógus mind azt mutatják, hogy a kereszténység kész és képes bekapcsolódni a társadalmi vitákba.

Nádor Zsombor hatalmas forrásanyagot feldolgozó könyve részletesen elemzi a posztmodern és vallás kapcsolatát, a szekularizáció folyamatait, valamint a szekularizációs paradigma megingását. Kiemelt figyelmet fordít a kulturális pluralizmusra, a világnézeti vákuumra és arra az alapvető meggyőződésre, hogy a keresztény hit képes releváns válaszokat adni korunk égető kérdéseire. A válaszadás gyakorlati eszközei között szerepel az új evangelizáció, a közösségi és egyéni tanúságtétel, valamint a keresztény életforma konkrét társadalmi szerepvállalása.

A kötet olyan témákat vizsgál, mint a világi keresztények tanúságtétele, a gyülekezetek szerepe, a szolidaritás és szubszidiaritás fontossága, valamint a misszió lehetőségei a vallási pluralizmus korában. Egyértelművé teszi, hogy a kereszténység nem csupán az egyének belső meggyőződése, hanem olyan kulturális és társadalmi erő, amely képes értéket teremteni és támpontot nyújtani a mai ember számára.

A világ, amelyben élünk, sokszor zárt és közömbös a transzcendencia iránt, de a keresztény hit továbbra is képes megmutatni az igazi humanizmus arcát – egy olyan valóságot, amely nem a bizonytalanságra, hanem az igazságra épül.