
Ferenc pápa luxemburgi és belgiumi apostoli útján megfogalmazottak nem csak a „katolikus” egyetemeknél tette be a kulcsot.
Jó ideje téma a nemzetközi sajtóban, miként határolódnak el a különböző, magukat katolikusnak valló szervek a szentatyától, annak benelux államokbeli kijelentései okán, most azonban már átlag hívek is kilépnének az egyházból.
Ferenc pápa ugyanis megfogalmazta, amit az Egyház mindig is tanított, az abortusz gyilkosság, a nők meg képesek életet adni. Ezen a belgák annyira felháborodtak, hogy 524 katolikus ember rögtön petíciózni kezdett: azonnal töröljék ki őket a keresztelési nyilvántartásból!
Arról nincs szó, hogy ennek az 524 embernek eddig miféle fogalma lehetett a katolikus tanításról. Nyilván nem várható el mindenkitől, hogy szabadidejében Katekizmust lapozgassa, de ezek mindig is jól exponált témák voltak, szilárd iránymutatással az Egyház részéről, így kicsit furcsának hat, hogy ennek a maroknyi katolikusnak csak most esik le, hogy melyik vallás credóját mondta el minden vasárnap.
A szentatya „gyilkos törvénynek” nevezte az önkéntes abortusz részleges dekriminalizálását Belgiumban. A Brüsszelből Rómába tartó szeptember 29-i visszaúton az abortuszokat végző orvosokat is „bérgyilkosoknak” nevezte. A Louvain-la-Neuve-i egyetem francia nyelvű ágában tett látogatása során pedig a „termékeny fogadtatás, gondoskodás, életadó odaadás” kifejezéseket használta a nők jellemzésére.
A neveiben katolikus belga egyetem és a neveiben katolikus belgák pedig nem győznek elhatárolódni a „determinista és reduktív” hozzáállástól.