Nem tudunk jobb programot a Tranzitnál!
Aki egy kicsit is fogékony a közéleti témák iránt, annak a Tranzit egy főnyeremény. Olyan, mint egy hazai CPAC, amit megspékeltek egy családbarát környezettel, meg egy nem elhanyagolható balatoni háttérrel, ahova nem mellesleg bármikor begyalogolhat az ember. Festménybe ilyen könnyen még nem sétált be senki.
A gyerekek sátorról sátorra járnak („és itt mit lehet csinálni?”), végtelen mennyiségű inputot kapnak az ifjak, de a szüleik nemkülönben. Párhuzamosan négy színpadon zajlanak az események, a szünetekben pedig annyiféle színes-szagos programmal és izgalmas infómorzsákkal várják a kitelepült szervezetek és intézetek sátraikban a nagyérdeműt, hogy annak a végére sem lehet érni.
Viták, előadások, a hazai gondolkodók és véleményvezérek legszélesebb palettájáról válogathattunk. Igazi intellektuális és fizikai feltöltődés. Pazar.
Idén a gondolatexpó kiállítói között a Szent István Intézet is bemutathatta tevékenységét, tanulmányainkat, kutatásainkat és szellemi, fizikai játékra is invitáltuk a sátrunkat meglátogató többszáz fiatalt. Kvízekkel, gyerekeknek szóló rajzversennyel és „Erős Pista Szkanderbajnoksággal” vártuk a játékos kedvű közönséget, és a legfinomabb mentás limonádéval is nálunk frissülhettek a résztvevők a nagy melegben.
A szombati napon Intézetünk vezetője konferálhatta fel a kiváló Papp Miklós, görögkatolikus pap házasságról, párkapcsolatról szóló előadását, délután pedig Uzsalyné Pécsi Ritával beszélgetett az okoseszközök gyerekekre – és felnőttekre – gyakorolt hatásairól.
Élmény volt a sok találkozás, beszélgetés, nevetés!
Jövőre, reméljük újra együtt lehetünk a Balaton partján!