Büntetőjogi szankciókra számíthat egy svájci szülőpár, ha továbbra sem segítik a kormányt abban, hogy megkönnyítsék tinédzser lányuk nemváltoztatását, akit egyébként tavaly elvettek a szülőktől.
A pár három éve vív harcot a kormányzati szervekkel, hogy megakadályozzák, hogy a hatóságok megváltoztassák a lányuk nemét.
A jelen fellebviteli bírósági végzés szerint a szülők kötelesek átadni azokat a jogi dokumentumokat, amelyek lehetővé teszi, hogy az állam hivatalosan is megváltoztassa a most 16 éves lányuk nemét.
A szülőket a nemzetközi konzervatív jogi szervezet, az Alliance Defending Freedom (ADF) képviseli. Az ügyvédek beszámoltak arról, hogy a lány 13 éves korában közölte a szüleivel, hogy fiúvá akar válni. Miután az orvosok pubertásgátlót javasoltak, a szülők elutasították, hogy beadják neki, és magán mentálhigiénés ellátást szereztek a lányuknak.
A lány szülei tájékoztatták az iskolát a helyzetről és a hozzáállásukról, de az iskola a szülők kifejezett akarata ellenére elkezdte a lányuk szociális átnevelését – írja az ADF International. Az iskola ezután kapcsolatba lépett a kormányzati gyermekjóléti ügynökséggel, amely „visszaéléssel” vádolta a szülőket, mert nem akarták elősegíteni lányuk nemváltoztatását.
Egy svájci bíróság elrendelte, hogy a lányt 2023 áprilisában egy kormány által finanszírozott ifjúsági menedékhelyre (!!!) szállítsák. A bíróságok megfosztották szüleit az orvosi döntések meghozatalának jogától, és leállították a lányuk számára kapott mentálhigiénés kezelést, mert a szülők nem voltak hajlandóak segíteni a lányuk nemváltoztatásának elősegítésében.
A szülők a svájci Szövetségi Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak, amely az ország legmagasabb bírósága. A fellebbezés benyújtására 30 napjuk van.
Felix Böllmann, az ADF ügyvédje elmondta, hogy a szülőknek „Minden joguk megvan ahhoz, hogy megtagadják beleegyezésüket az úgynevezett »nemváltoztatáshoz«, tekintettel az érintett kiskorú sérülékeny állapotára, és arra, hogy egy ilyen lépés utat nyithat a káros és potenciálisan visszafordíthatatlan fizikai »átváltozás« előtt. A bíróságnak a gyermekük érdekében eljáró szülők jogait kellene fenntartania ahelyett, hogy a törvényt fegyverként használná fel olyan veszélyes ideológiák előmozdítására, amelyek éket vernek a szülők és a gyermekek közé, és növelik a lelki és testi sérülések valószínűségét.”
(Forrás: CNA)