A rendkívül gyors technológiai fejlődés miatt eltávolodnak egymástól a generációk, ezért a mai felnőtt társadalom mintha elveszítette volna a kontrollt a gyermekek felett, és görcsös igyekezettel próbál igazodni az új eszközök szabta kommunikációhoz

Máthé Zsuzsa a Szent István Intézet, a Kopp Mária a Népesedésért és a Családokért és a Magyar Női Unió által szervezett, Keresztény asszonyok a családért című konferencián tartott előadást. A fórum után beszélgettünk az általa érintett kérdésekről. Szerinte a nevelés egyik nagy kihívása, hogy a mai gyerekek az idejük nagy részét az online térben töltik, egy egészen más világban, mint a szüleik generációja, akik még nem digitális bennszülöttként nőttek fel. Előadásában a technológiai változás okozta kihívások mellett a körülöttünk zajló értékválság nevelésre gyakorolt hatásairól is szólt.

A teljes írás ide kattintva olvasható.