Bemutatkozó pódiumbeszélgetést tartottunk
Bemutatkozó pódiumbeszélgetést tartott a Szent István Intézet az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület XI. kerületi szervezetének meghívására.
Az eseményen felszólaló munkatársaink bemutatták Intézetünk céljait és tevékenységét, ismertették néhány megjelent tanulmányunk főbb megállapításait, valamint reflektáltak a kortárs társadalmunkat – elsősorban a gyerekeket, fiatalokat – érintő szellemi kihívásokra. A beszélgetés végén a népes hallgatóságnak lehetősége volt kérdéseit is feltenni.
Az Egyesület helyi vezetője köszöntését követően igazgatónk, Máthé Zsuzsa elmondta: a Szent István Intézet szellemi műhelye két lábon – kutatás és kommunikáció – áll. Egyfelől kutatóink tanulmányok formájában a legkurrensebb társadalmi kérdéseket illetően sorakoztatnak fel érvkészletet, amelyek segítségével a keresztény értékeket fontosnak tartók bátran felszólalhatnak a keresztény tanításokkal szembemenő, viharos vitákat generáló kérdésekben. Másfelől a különböző rendezvények és az online térben való jelenlét segítségével ezt a tudást minél szélesebb körben kívánják ismertté tenni.
Az általános ismertetést követően Puskás Balázs kutatónk vette át a szót, aki – az életvédelem kapcsán az abortuszról beszélt, melyet elsőként publikált tanulmányunk keretében a három világvallás, a kereszténység, a judaizmus és az iszlám tükrében vizsgált. Mint mondta: ez egy olyan terület, ahol a három legnagyobb monoteista világvallás képviselői – akik az egész emberiséget tekintve is többséget alkotnak – összefoghatnának, hiszen mindannyiuk számára egyértelmű: az élet szent, és már az édesanya méhében is szent, azt elpusztítani nem lehet alapvető “emberi jog”, mint ahogy azt az Európai Unióban épp tervezik elfogadtatni.
Krúdy Tamás a továbbiakban arról beszélt, hogy az egyes kultúrákban a szexuális erkölcs lazulása milyen világosan leírható negatív következményekkel jár bármely társadalom életére nézve. Az erről írt tanulmányát Joseph Daniel Unwin munkái nyomán építette fel, aki a legtöbb valaha létezett civilizációt megvizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy egyenes arányosság van a társadalom erkölcsi szigorúsága és kulturális teljesítőképessége között.
Krúdy később kutatásainak másik főbb vonalára is kitért: a fiatal generáció „digitális bennszülött” létének fiziológiai, pszichológiai, és erkölcsi értelemben vett negatív hatásait fejtegette, melyek tényét független empirikus kutatások tömkelege igazolja. Ennek tükrében értetlenségének adott hangot: ha a hosszútávú következményeket tekintve az, hogy a kisgyermekem kezébe okoskészüléket nyomok nem jobb, mint ha heroint adnék neki, akkor miért nem nyilvánítják veszélyes készülékké, és húznak meg egy használhatósági határt, 16 éves korban. Önáltatás ugyanis a szülők részéről, ha egy okostelefonra, mint neutrális eszközre tekintenek, amit lehet jóra-rosszra egyaránt használni. A fiatalság által használt applikációk túlnyomó részét szándékoltan addiktívnak készítik, olyannak, amelyek a felhasználó nárcisztikus vonásainak kiemelésére apellálnak.
Kommunikációs munkatársunk, Varga Gergő Zoltán is felszólalt, aki arról beszélt, hogy lehet összeegyeztetni a művészetet az írással. Mint mondta, zongoraművészként és keresztény értékvédőként tulajdonképpen ugyanazt a dolgot műveli, Isten országát építi, csak direktebb és kevésbé direkt formában. Kitért arra is, milyen kihívásokkal kell megküzdenie az embernek, ha az a munkája, hogy egy közösségi médiafelület kommentszekcióit rendszeresen olvassa, ahol az emberek önmagukból kivetkőzve, százszorta durvább dolgot is leírnak – a felület elbírja –, mint amit akár szemtől szembe meg mernének engedni maguknak.
Mint hangsúlyozta: „nem azzal van sosem a baj, ha valakinek más a véleménye arról, amit épp írtunk, hanem azzal, ha ezt vállalhatatlan stílusban teszi, az emberi méltóságra és alapvető tiszteletre való legkisebb tekintet nélkül.”
A pódiumbeszélgetés egy kötetlen beszélgetéssel zárult.
Továbbra is örömmel teszünk eleget hasonló, személyes találkozásokra alkalmat adó meghívásoknak, melyen bemutathatjuk munkánkat, tanulmányainkat, és főként, beszélgethetünk Önökkel!
Az eseményről készült galériát ide kattintva tekinthetik meg.