Európai körképünk második állomásán egy forrongó angliai vitás helyzetet emelünk ki. Az angliai és walesi püspöki konferencia felszólalt az angol kormány új migrációt szabályozó törvényjavaslata ellen, mondván az angol kormány „a kriminalizálást választja az együttérzés és a védelem helyett”.

A határbiztonságról, menekültügyről és bevándorlásról szóló törvényjavaslat jelenleg az Egyesült Királyság parlamentjének asztalán van. Az ügyet ugyanis mind a jelenlegi, tavaly megválasztott munkáspárti kormány, mind a korábbi konzervatív kormányzat kulcsfontosságúként kezelte.

Nem csoda, hiszen amit száz évvel ezelőtt G.K. Chesterton papírra vetett A szökevény kocsmában (melyben az iszlámosodás következtében beálló alkoholtilalom elől menekül „a kocsma”), mára jóformán valósággá vált. Iszlám vallási plakátok a buszmegállókban, iszlám imaidőt kijelző tájékoztatás a repülőgépeken – de a muszlim bevándorló hátterű egyének erőszakos bűncselekményeiről is lehetne nyitni egy külön fejezetet.

A tavaly júliusi tömeges gyermekkéselés és a sorozatos atrocitások következtében az angol nép elképesztő méretű demonstrációkat szervezett a bevándorlás ellen, tömeges letartóztatásokat eredményezve. Egyes hangok azt pedzegették, a rengeteg letartóztatott bevándorlásellenes ember börtönökben való elhelyezésének lehetetlensége miatt döntött úgy a kormány, hogy az elhíresült korai szabadon bocsátásokat elrendeli, aminek következtében nemi erőszaktevők és egyéb elítéltek kerülhettek idő előtt szabadlábra az országban.

Kétségtelen, hogy a briteket erősen körüllengi a bizonytalanság légköre: ez már nem az az Anglia, amiben felnőttek, és amivé válik, az nagyon nem tetszik nekik.

A kormány ennek értelmében szigorít a bevándorláspolitikáján. A kitűzött cél: ne kaphasson automatikusan angol állampolgárságot minden menekült, aki hajóval partra száll a szigeten. 2024-ben ugyanis közel 37 ezer menekült érkezett közel 700 kisebb hajón az Egyesült Királyságba, míg 2018-ban csupán 300-an léptek be ily módon az országba.

Az új törvény azt is kimondja, hogy illegális lenne engedély nélkül beutazni az Egyesült Királyságba.

Paul McAleenan, a migránsokét és menekültekért felelős püspök viszont bírálja a kormányt, mondván a törvényjavaslat a kriminalizálást részesíti előnyben a védelemmel szemben.

Talán késő már ezen a társadalmi mélyponton ilyen módon felszólalni a törvénykezés ellen, ugyanakkor a püspök arra is figyelmeztet, hogy a kormány eddig is keveset tett a biztonságos és legális útvonalak kialakításáért, akár jogi, akár fizikai értelemben.

Yvette Cooper belügyminiszter azt mondta, hogy ezeket az embereket embercsempész bandák csempészik be az Egyesült Királyságba, és ez a törvényjavaslat nagyobb hatalmat ad a rendőrségnek a probléma kezelésére. McAleenan püspök azonban attól tart, hogy a törvényes okokból menedéket kérő, valódi áldozatok túl könnyen kerülnének egy kalap alá azokkal, akik pusztán hasznot húznának az ő kiszolgáltatottságukból.

Valójában elbeszélni látszik egymás mellett a püspöki konferencia – akik Ferenc pápa útmutatása nyomán járnak el – és az angol törvényhozás. A kormány láthatóan azt a problémát kívánja orvosolni, amire már száz évvel ezelőtt is figyelmeztetett Chesterton, a püspöki konferencia pedig – érthető módon – az akut helyzet valódi áldozatait kívánja segíteni, akik viszont a konkollyal együtt kitépésre kerülnek.

(Kép forrása: Humberto Chávez on Unsplash)