Kedves Imre atya!

Fiatal korodban nem ismertelek, hiszen már akkor egy idős úr voltál, mikor megszülettem. Azt gondolom, nem lehettél nagyon másmilyen, hiszen te 80 fölött is mentél mindenkihez és mindenhova. A legvéletlenszerűbb szellemi műhelyekben, konferenciákon is megfordultál, ahol sok mindenkire számít az ember, de Isten emberére azért nem. Te viszont ott voltál, és mint Jézus az emmausziak szívét, lángra lobbantottad a miénket is: tényleg nincs olyan területe az életünknek, ahonnan hiányozhatna az Isten. Mindenki szájából csak ezt hallottam, mikor elhaladtál köztünk: „Nini, itt van Imre atya!” „Nahát, ide is eljött! Hogy csinálja, hogy bírja?”

Jel voltál, aki hirdeti: legyen bármilyen is ez a világ, nem lehet végcél, mert a végcél valahol máshol van. Ott, abban a csendes békességben és szelíd szeretetben, ami akkor is sugárzott rólad, amikor egy alkalommal teljesen ismeretlenül léptem oda melléd. Nem lehetett nem azt érezni, hogy ezt így kéne mindenkivel. Ahogy Te csinálod.

Azt mondta Jézus: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet.”

Ennél szebben nem is lehetne összefoglalni az életedet.

Halmozzon el kincseivel az Úr!

***

A gyémántmiséjét tavaly megélt Kozma Imre atya 1941-ben született, 1963-ban szentelték pappá.

Díjait és kitüntetéseit felsorolni lehetetlen, életének mérföldköveihez viszont tagadhatatlanul hozzátartozik, hogy

  • megalapította a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot
  • a 90-es években dúló délszláv háború idején 4500 embert menekített ki egy városból
  • 50 000 NDK-beli menekültnek biztosított átmeneti szállást és élelmezést plébániája kertjében
  • az Irgalmas Rend az ő közbenjárásának köszönhetően kaphatta vissza budapesti és váci kórházaikat.

/Varga Gergő Zoltán/