Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatójának írása

Nem mértékegysége a népszerűségi index, az ismertség, a lájkszám vagy nézettségi adat.

Nagyhéthez közelítve fülünkben dübörög a felhergelt, őrjöngő tömeg kiáltása: “Feszítsd meg!”

Korunk szétzilált erkölcsei, egymás ellen feszülő erői közepette is hiszem, hogy az igazság nem szubjektív nézőpont, hanem Istentől, szeretetből rendelt és emberi szemmel is felismerhető valóság.

Az ajándékként kapott életünk értékessége ilyen végső igazság. Aki azt hirdeti, hogy mérete, kora vagy pillanatnyi létállapota alapján az élet szabadon kioltható, lehet bár népszerű, de nem emberi vélekedésekkel, hanem az isteni törvénnyel kerül szembe.

Aki kockára teszi emberek millióinak, de akár az egész emberiségnek is az életét és egy végzetes, harmadik, de egyben vélhetően utolsó nagy háború felé sodorná a világot, ugyancsak az élettörvény ellen vét.

Nekünk, ebben a felfordult korban élő mai felnőtteknek nem marad más, mint a kiáltás joga: a magzati korú legkisebb embertársainkért és fiainkért, lányainkért, akiket egy szörnyű háború rémképe fenyeget. Mielőbbi fegyvernyugvásra, a háborúzó felek tárgyalóasztalok mellé ültetésére van szükség, nem pedig a véres konfliktus kiterjesztésére.

A francia elnök életellenes politikája a jólétbe szenderült, hitét vesztett nyugati világban egyre több követőre talál.

A helyzet drámai. Ezért itt az idő, hogy minden életszerető, a gyerekek jövőjéért felelős ember szót emeljen az élet értékessége mellett!

Találkozzunk hétfői demonstrációnkon, ahol a megszólalások után Varga Miklóssal közösen énekelhetünk a vén Európát ébresztgetve.