Krúdy Tamás írása.

A legtöbb forradalom – mármint olyan társadalmi, politika és/vagy gazdasági változás vagy átalakulás, amire lehet ezt a fogalmat használni – meglepő hasonlóságot mutat, legalábbis annyiban mindenképpen, hogy ugyanazokon a fázisokon megy keresztül. Minden a társadalomban felhalmozódó feszültséggel kezdődik, ami kirívó egyenlőtlenség, jogfosztottság, elnyomás, megélhetési nehézségek, vagy éppen gazdasági válság eredményeképpen jön létre. Ezt követi a forradalom kitörésének a szakasza, sztrájkok, tüntetések, lázongások formájában, amire a hatalom reagálhat erőszakos vagy kevésbé erőszakos módon. Ha a régi rendszernek ekkor nem sikerül a forradalmat elfojtania, akkor összeomlik és megtörténik a hatalomátvétel. Ám még mielőtt az új hatalomnak sikerülne konszolidálódnia és intézményesülnie, elkövetkezik a rettegett forradalmi terror időszaka. Ilyen volt a francia forradalomban a jakobinus terror 1793–94-ben, az orosz forradalomban a vörös terror 1918–21 között és Magyar Tanácsköztársaság idején szintén a vörös terror 1919-ben.

A Nyugat-Európában és Észak-Amerikában az 1960-as évek második felében lezajlott mélyreható politikai, társadalmi és kulturális változásokat „szexuális forradalom” néven szokták emlegetni, nem véletlenül, mert szakaszaiban nagyon sok tekintetben hasonlít az előbb említett „klasszikus” forradalmakhoz. Azt már sokszor és sokan elemezték – mások mellett mi is itt a Szent István Intézetben – hogy a ’60-as évek diáklázongásait, a hormonális fogamzásgátlást, illetve pornográfia legalizálását miként követte a klasszikus erkölcsiség látványos összeomlása. A szexuális forradalom győzött, a hetvenes évek közepére lezajlott a normaváltás és az intézményesülés első nagy hulláma, amelyet továbbiak követtek újabb és újabb megingathatatlannak hitt tabuk és normák lebontásával, illetve társadalmi csoportok ellenállásának megtörésével. A forradalom vakon haladt előre újabb és újabb „elnyomott kisebbségek” emancipálásával, egészen a 2010-es évekig, amikor megérett az idő a még megmaradt külső és belső ellenállás végleges felszámolására. Ez volt a woke felemelkedése, beköszöntött a forradalmi terror időszaka.

Néhány nappal ezelőtt, május 29-én jelent meg Andrew Doyle északír író, újságíró The End of Woke – How the Culture War Went Too Far and What to Expect from the Counter-Revolution (A woke vége – Hogyan ment a kultúrharc túl messzire és mi várható az ellenforradalomtól) című könyve, amiben a szerző mélyreható elemzését adja a woke felemelkedésének és bukásának. Doyle szerint ugyanis a woke tömeghisztéria (volt), amiből most történik a kijózanodás. Nyugat-Európa és Észak-Amerika polgárai egy tömegpszichózis részesei voltak, amiből most ocsúdnak fel, mint egy rossz álomból. Doyle nem állítja, hogy a woke azonnal és végleg el fog tűnni, elhúzódó utóvédharcokra lehet számítani, illetve más formát öltve is feltűnhet ez az ideológia, de a köd, ami az emberek szemét eddig elborította, felszállt. Ilyen értelemben a woke-varázsnak mindenképpen vége.

Az Egyesült Államok 47. elnöke, Donald Trump elképesztő lendülettel számolja fel a forradalom intézményeit, illetve sepri ki a komisszárjait az szövetségi állami szervekből, ami igazi reveláció a tömegek számára: lehet a woke-ról nyilvánosan így is megnyilatkozni. Eddig ugyanis nem lehetett, a politikai és a gazdasági elit ugyanis jó másfél évtizedig teljesen egykövet fújt a kérdésben. Mi ezt itt Közép-Kelet-Európában el sem tudjuk képzelni, hogy mekkora ennek a jelentősége. Doyle a woke felemelkedését 2010-15 közé teszi, ami – és ezt már én teszem hozzá – tökéletesen egybe esik a közösségi média elterjedésével. Ez volt technológiai feltétele a forradalom ezen szakasza kibontakozásának. A közösségi média nélkül ugyanis nem lett volna esély arra véleményterrorra, amely rendkívüli hatékonysággal hallgattatott el, vagy szorított partvonalra a fősodortól eltérő véleményeket. A cancel culture néven ismertté vált online lincselések karriereket, egzisztenciákat, emberi életeket tettek tönkre, mindenki rettegett, nehogy ő legyen a következő, akit eltörölnek. Doyle szerint a woke 2019-re már kezdte a kifulladás első jeleit mutatni, amikor beköszöntött a Covid járvány, és vele együtt a lezárások. A szociális élet átköltözött az online térbe, ami még hatékonyabbá tette a véleménymonopólium kialakulását. Egy ilyen feszült és frusztrált környezetben halt meg egy rendőri intézkedés során George Floyd 2020. május 25-én – a tömegpszichózis ekkor szintet lépett.

Doyle hangsúlyozza, hogy az emberek félelemből, alkalmazkodási kényszerből, félreértett együttérzésből vagy abbéli vágyukból illeszkedtek a woke ideológiához, hogy a „történelem jó oldalára” álljanak. A mozgalomnak ugyanis – a látszattal ellentétben – sosem volt nagy tömegbázisa. A More in Common nemzetközi felmérése szerint befolyása csúcsán, tehát 2020-21-ben is az Egyesült Királyságban a népességek mindössze a 8-10%-a tudott azonosulni a woke ideológiával (érdemes elolvasni a jelentésben a jellemzésüket, nagyon árulkodó), míg az Egyesült Államokban csak 8%. A társadalmi elutasítottságot mi sem bizonyítja jobban, mint a woke ihletésű reklámkampányok bukása. Az Adidas, a Nike, a Bud Light vagy a Jack Daniels eladásait érzékenyen érintette a fogyasztók ellenérzése.

A woke esetében egy top-down, azaz egy felülről, a politikai és a gazdasági elit részéről a tömegekre erőszakolt ideológiáról van szó. 2010-től kezdve növekvő ütemben gyarapodott azoknak a nemzetközi nagyvállalatoknak a száma, amelyek ’company policy’ szinten karolták fel a woke ideológiát, de csak részben azért, mert előnyöket láttak benne. Volt/van ugyanis a nagyvállalati menedzserrétegnek egy része, amelyik valóban hisz a woke-ban. Volt egy időszak, amikor minden magára valamit is adó vállalatnak volt sokszínűség menedzsere illetve DEI (diversity, equity, inclusion) részlege. Csak 2020 júniusában, tehát egyetlen hónapban a PepsiCo, az Amazon, a Nike, és az Apple több mint 1 milliárd dollárral támogatott különböző DEI kezdeményezéseket.

Ennek most már vége. Doyle szerint a woke bukását 2025 február 5-től lehet számítani, amikor frissen megválasztott Donald Trump többszáz ünneplő nő és lány körében aláírta a „A férfiak eltávolítása a női sportversenyekről” (Keeping Men out of Women’s Sports) elnevezésű elnöki rendeletet, amit a tömeg hatalmas ovációval fogadott. Azóta a Google, a Meta, az Amazon, a McDonald’s, a Wallmart, a Ford, és a sort még hosszan folytathatnánk, hogy hány vállalat számolta fel DEI részlegét, vagy vágta vissza radikálisan a költségvetését. A forradalmi terrornak vége, újra szabadabban lehet lélegezni.

Doyle szerint a woke ideológiát nem lehet a politikai jobboldal – baloldal dimenzióiban értelmezni, mert például Nyugat-Európában mind a magukat bal, mind a magukat jobboldalinak mondó pártok többségükben egyöntetűen adoptálták a woke eszmerendszert. (Az Egyesült Államokban a Republikánus Párt, vagy annak legalábbis egy jelentős része, következetesen anti-woke nézeteket vallott. Trump is ilyen retorikával nyerte meg a 2024-es választásokat.) Az Európai Unió bürokráciájában ma még azoknak a pártoknak a képviselői vannak többségben, amelyek adoptálták a woke ideológiát. Bármilyen ezt megkérdőjelező kezdeményezés ezért ellenállásba ütközik, Magyarország is rutinszerűen részesül elutasításban, legutóbb például az Európai Unió Bíróságának részéről. Az Európai Bizottság fordult a Bírósághoz, hogy ítélje meg, megsértette-e Magyarország az uniós jogból eredő kötelezettségeit a 2021-ben elfogadott gyermekvédelmi törvénnyel. Az európai társadalmakban is zajló átalakulás nyomán azonban a woke hanyatlása előbb vagy utóbb az uniós intézményeket is el fogja érni. A forradalmi terror egyszer majd itt is véget ér.