Egy korábbi, a keresztény kultúrkör kiüresedését felvillantó posztunk alatt több olvasónk is olyan érvekkel hozakodott elő, amelyek cáfolt tévhiteken alapultak, mint például hogy Szent István Koppányt felnégyelve egy toronyra szegezte ki a maradványokat, elborzasztó példaként.
Mivel államalapító királyunkról, ráadásul a katolikus egyház világszerte tisztelt szentjéről van szó, most igyekszünk tisztázni: ezek az alapműveltség részeként beállított állítások messze állnak a történelemtudomány által már elég régen körülírt eseményektől.
Az első források Koppány nevét sem említik (sem az 1002-es pannonhalmi alapítólevél, sem az 1080 körül papírra vetett Szent István kis legendája), a felnégyelést pedig még annyira sem.
Koppány neve először az eseményeket követően jó 200 évvel később kerül bele Kézai Simon krónikájába, a Gesta Hunnorum et Hungarorumba. A történelmi köztudat gerincét ma is képező történet Koppány lázadásáról és a felnégyelésről viszont csupán az 1300-as évek végén született Képes Krónikában született meg.
A felnégyelés gyakorlatáról érdemes tudni, hogy Európában szintén csak az 1300-as évek vége felé jelent meg, mint a felségárulást megtorlandó büntetési nem, korábban ez a „praktika” nem volt ismert, tehát Szent István király bármit is csinált Koppánnyal (már ha így hívták a bizonyos lázadó somogyi nagyurat), aligha négyelte fel.
Szubjektív meglátás: az Intelmekből megismerhető, a nyugati típusú keresztény államforma megszilárdításán fáradozó bölcs vezetőtől idegen, hogy ellenfelei testi maradványait tűzze ki bárhova is, mint egy barbár vezér.
Ráadásul Ajtony vezér 1028-as felkelése semmiben nem volt különb természetében a somogyi úr felkelésétől, ám ott még a legendáriumok sem említik, hogy elrettentés, vagy egyéb célból ilyen kegyetlen példát statuáltak volna.
Az ezredforduló tájékán ugyan létezett már hasonló kivégzési nem, ám ott „csak” ketté vágták az illetőt, ráadásul ezt a volgai bolgárok alkalmazták, kizárólag házasságtörés esetén.
