Nőnapi köszöntőnk!

Kedves hölgyek, virágszálak, asszonyok, feleségek, anyák, nagymamák!

Köszönjük, hogy szívetek alatt szeretetben hordoztatok minket,

• hogy fájdalmak közt megszültetek és vállaltátok, hogy már öntudatlan babaként is felforgatjuk az életeteket,
• hogy a karjaitok közt volt az otthonunk,
• hogy a nagybetűs Embert ti nem kifaragtátok, hanem kiszerettétek belőlünk,
• hogy megmutattátok, milyen jó is az, amikor férfi és nő egymás vállán támaszkodva életen át hordozza egymást, és szerelmükből új élet fakad!

Köszönjük a mosolyaitokat, és azt az olvasztó nézést, amire csak a Ti szemetek képes.

Köszönjük az igeneteket akkor először, a következő randira, és a legmeghatározóbbat is az oltár előtt, és azóta az összes igent, amit minden reggel, ha csak magatokban is, de kimondtok nekünk.

Köszönjük, hogy védelmezhetünk, karjainkba vehetünk Titeket, hogy megtanulhatjuk mellettetek, mit is jelent valóban férfinak lenni.

Hogy a négy falból otthont varázsoltok, hogy az üres szobát is, pusztán a jelenlétetekkel is megtöltitek élettel.

Hogy emberfeletti teljesítményt nyújtotok, amikor egyedül maradtok otthon a gyerekekkel, és akkor is megtesztek mindent, amikor az alvásdeficit órái már átlépik a „megszámlálhatóan végtelen” határát.

Köszönjük, hogy mindig meséltetek nekünk,

• hogy raklapszám sütöttétek a világ legfinomabb sütijeit,
• hogy mindig van egy jó szavatok hozzánk,
• hogy láthatjuk, egy imakönyv bizony darabjaira is tud esni a sok lapozgatástól,
• hogy bár sokszor nem jövünk, mindig vártok,
• hogy kicsit megtapasztalhatjuk nálatok, milyen csak a másik jelenlétének és létezésének örülni.

Hogy milyen minden sallang nélkül szeretni.

Ma mi is megpróbáljuk ezt, talán kicsit ügyesebben, mint más napokon – csak örülni nektek, hogy ismerhetünk titeket, és hogy az életünk hasonlíthatatlanul csodálatos részei vagytok!

Köszönjük, hogy vagytok!

Isten éltessen benneteket szeretetben, örökké!

- a Szent István Intézet férfi tagjai