Ha nincs Isten, akkor miért van?

Az ateisták gyakran szeretik lobogtatni „az Isten nevében elkövetett” gyalázatos dolgokat, és hangot adni értetlenségüknek: hogy is hihetjük azt el, hogy a vallás bármilyen jó dolognak is a forrása lehet?

Különösen is megmosolyogtató, amikor a Dan Brown-féle Da Vinci-kódban elhangzottakra támaszkodnak, miszerint a Katolikus Egyház a második évezred derekán – tehát például az Oszmán Birodalommal való hadakozás kritikus évszázadaiban, a Hunyadiak idején – ötmillió boszorkányt égetett el máglyán. Ezek szerint az iszlám európai betörése és keresztes háborúk ide, Nándorfehérvár meg oda, az Egyháznak jobb dolga sem volt, mint uszkve 300 év leforgása alatt napi 45 nő elégetésével foglalatoskodni, vasár- és ünnepnapokon sem lankadva, kiirtva ezzel az európai női lakosság mintegy 40%-át, több áldozatot szedve, mint a pestis, ami „csak” a kontinens harmadát követelte.

De ha komolyabb érveléssel is találkozunk, akkor is logikátlan a kereszténység, mint vallás nyakába varrni az iszlám által elkövetett atrocitásokat, mondván a muszlimok is Isten nevében gyilkolnak, a keresztények is Isten nevére hivatkoznak, inkább felejtsük el az egész vallás témát. Fundamentálisan más az az akár keresztény istenkép, amire a gyalázatos dolgokat elkövetők hivatkoznak és fundamentálisan különbözik a Korán Allahja is attól az Istentől, akit mi Jézus Krisztusban megismertünk.

Abban az Istenben én sem hinnék, akinek a nevében embereket lehet üldözni, de ha valóban érdekel az igazság, miért nem nézzük meg, milyen az Isten nevében mészároló embereknek az istenképe és mire, kire mutat rá valójában a Katolikus Egyház?

Beismerem, sokkal kényelmesebb nem foglalkozni az egésszel, de értsük meg: a materialista ateizmus értetlenül áll még az olyan legalapvetőbb dolgok előtt is, mint a szeretet, az öntudat, a logika, az igazság vagy az erkölcs. Egyszerűen nem igaz, hogy az úgynevezett tudomány elég és mindenre választ ad. Hogy is tudna fényt deríteni az abszolút igazságra, ha paradigmaváltások sorozatából áll az egész, ha a tudományt művelők első és legfontosabb leckéje az, hogy nincs abszolút állítás?

Nagyon szeretném, ha az Isten létezéséről, nem létezéséről szóló párbeszéd méltóbb helyre kerülne a közbeszédben, hiszen ez az élet legfontosabb kérdése. Ha van Isten, döntéseink kihatnak az örökkévalóságra, ha pedig nincs, akkor semminek semmi értelme. Akkor milyen objektív tervezőelv mentén igazgatjuk az életünket, mi alapján mondjuk Hitlerre azt, hogy „gonosz”, és miért mondjuk azt egy hűségben és csodálatos szeretetben élő 50 éves házasokra, hogy ez szép és „jó”?

Harvard az egyetem alapításakor az oktatás fő csapásirányának alapelve gyanánt János evangéliumának egy versét választotta: „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.”

Messzire kerültünk innen. Bolondnak néznek mindenkit a hitéért. Pedig az ateizmus ésszerűtlenebb, mint a teizmus.

(Kép forrása: Not Ashamed of the Gospel)