Gyermekvédelmi konferencia - a következő ezer évért!
November 25-én csütörtökön "Következő ezer év a gyermekekért" címmel tart konferenciát az Alapjogokért Központtal és a Batthyány Lajos Alapítvánnyal közös szervezésben a Szent István Intézet.
2021. 11. 20.ÍRTA: Szent István Intézet
Napjaink feszítő kérdése, hogy miként óvhatjuk meg gyermekeinket azoktól az egyre intenzívebben terjedő ideológiáktól, melyek fejlődő személyiségük alapjait érinthetik és szexuális fejlődésükben, majdani párkapcsolataikban tehetnek kárt. A tengerentúlon és Nyugat-Európában immár az iskolák falain belül is terjesztett, áltudományos köntösbe bújtatott gender-ideológia a fiúk és lányok közti eredendő különbözőségeket igyekszik elmosni, a nemet cserélhető, fluid változóként állítva a gyerekek elé.
A gender ideológia szellemi alapjain álló LMBTQ propaganda pedig súlyos és visszafordíthatatlan károkat okozhat azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, akik- valamely okból fakadóan - sérülékeny lelkiállapotukban próbálnák születési nemüket fájdalmas és visszafordíthatatlan beavatkozásokkal megváltoztatni - akár a szüleik beleegyezése nélkül.
A szülők elsődleges joga a gyerekek szexuális nevelése terén elvitathatatlan, a gyermekvédelmi törvény is ezt az alapvetést erősíti meg - mégis támadások kereszttüzében áll a magyar gyermekvédelmi jogszabály.
A konferencián vezető politikusokkal, a téma szakértőivel és külföldi előadókkal járjuk körül e fontos kérdéseket 2021. november 25-én, csütörtökön, 9.30 órai kezdettel.
A konferencia online is követhető az Alapjogokért Központ Facebook oldalán és a Szent István Intézet Facebook oldalán.
PROGRAM
9.30-9.35 KÖSZÖNTŐ
9.35-10.40 I. ELŐADÁS BLOKK
- Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője – „Árral szemben a gyermekeinkért!”-
- Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató – „A nevelés az igazi gyermekvédelem!“
- Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója – „Stop gender!“
- Prof. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus – „Férfivá és nővé érni"
11.00-12.00 II. ELŐADÁS BLOKK
- Varga Judit igazságügyi miniszter – „Törvények erejével a legkisebbek védelmében“
- Papp Miklós görögkatolikus pap, a Sapientia Szerzetestudományi Főiskola tanszékvezetője – „Szexuális nevelés keresztény szemmel“
- Szilvay Gergely újságíró, gender-szakértő – „Miért nem jó ötlet átírni a népmeséket?“
- Harrach Péter országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezető-helyettese – „Időtálló érték a mérték“
13.00-13.45 NEMZETKÖZI ELŐADÁS BLOKK
- Rev. Paul D. Sullins Ph.D szociológia professzor – „Azonos nemű szülők és a gyermekek jóléte"
- Roger Kiska jogi tanácsadó, Christian Concern – „Szülői jogok védelme“
- Puskás Balázs vezető kutató, Szent István Intézet – „Átfogó szexuális nevelési programok – ez a jó irány?“