Emlékezzünk Robert Schumanra!

Hatvan éve, 1963. szeptember 4-én hunyt el Robert Schuman német-francia politikus, Franciaország kormányfője és külügyminisztere, az Európai Unió egyik alapító atyja. Lotaringiában született, francia állampolgárként, anyanyelve azonban a luxemburgi helyi dialektusa volt, 1871-ben pedig német állampolgárságot kapott. Középiskolai tanulmányait Luxemburgban, egy jezsuita kollégiumban végezte, egyetemi évei azonban már Németországhoz kötik, ahol politikai filozófiát, jogot, teológiát és közgazdaságtant tanult. Mélyen kötődött vallásához, aktív szerepet vállalt városa német katolikus egyletében. Katolikus hite meghatározta szemléletét, személyes és közéleti identitását is. A politikába francia oldalon kapcsolódott be, ennek következményeként náci letartóztatásba került. Már a második világháború vége előtt német-francia barátságról és megbékélésről beszélt.

Személye megkerülhetetlen az európai egységesülési folyamatban, határozott kereszténydemokrata álláspontja pedig a jelenben is iránytűként hat. Az 1950-es Schuman-tervben hitet tett a béke, a megbékélés, a szolidaritás és az igazságosság mellett. A COMECE, az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága úgy fogalmazott egy dokumentumában, hogy Schuman francia külügyminiszter 1950-es nyilatkozata és Szent II. János Pál pápa Centesimus annus körlevele nélkül az Unió nem lehetne az, ami.

Az alapító atyák ihletet merítettek az egyház társadalmi tanítását kifejező enciklikákból, s habár politikai kezdeményezésük laikus szerkezetű volt, mégis számos tekintetben az egyház társadalmi tanítását kívánták megvalósítani az európai politikai életben és társadalomban.

Az európai integrációs folyamat kiváltója a béke iránti vágy volt. A sikeres megbékélés mellett lehetőség nyílt a háború romjain újjáépíteni Európát és gazdasági jólétet teremteni. Mindkét eredmény fontos és alapjaiban változtatta meg Európa népeinek életét. Számos hiányérzetünk is van azonban az egyesülési folyamattal kapcsolatban. Egyrészt az integráció későbbi vezetői a gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi együttműködés erősítésében látták meg a további egységesülés lehetőségét. Mindeközben megfeledkeztek nem csupán az alapító atyák (Robert Schuman, Konrad Adenauer, Alcide De Gasperi és Jean Monnet) kereszténydemokrata víziójáról, hanem a kulturális emlékezet identitásképző erejéről is.

A csupán jogi, gazdasági, és politikai szemléletű, bürokratikus Európa nem kielégítő eredmény. Európa önértelmezésének a beszűkülését eredményezi és fajóan hiányzik belőle az a közösségi tér és érzület, amely nem valósítható meg Isten nélkül. Európának égető szüksége van az egyesülés céljáról folytatott politikai vitára. Azon kérdések megválaszolására, hogy miért van Európai Unió, az merre tartson és milyen alapokra támaszkodjon? Amikor Európáról gondolkodunk, akkor a kérdés valójában saját kultúránk mibenléte. Azé a kultúráé, amelyben élünk, amely identitásunk otthonát adja. Európa kapcsán tehát az európai emberről van szó, alkotásaival, reményeivel, személyes hitével és kétségeivel együtt. Európához, mint civilizációs értékek közösségéhez szervesen hozzátartozik az egyén szabadsága, a demokrácia, a jogállamiság és a polgári társadalom. Az európai ház ezekre az alapokra építhető fel. Ezekhez az alapokhoz pedig hozzátartozik a keresztény vallás és az általa formált és meghatározott kultúra.

Nádor Koppány Zsombor