Egységre fel!

A reformáció a 16. században válaszként született a keresztény Európa korabeli mély morális válságára, akkor indult hódító útjára a kontinensen, mikor a nyugati egyház elszakadni látszott Istentől, és egyre nyilvánvalóbban a kiüresedés, elvilágosiasodás tüneteit hordozta. A nemzeti nyelvekre lefordított Biblia, a puritán szemléletmód és a Szentírás középpontba állítása Európa-szerte új lendületet adott a keresztény tanítások közvetítésének, s nemcsak az új felekezetek frissessége alakította ezt a lelki reneszánszot, hanem a katolikus egyház reformáció által kikényszerített belső megújulása is. Mindemellett természetesen a folyamat belső megosztottságot is eredményezett a keresztények között, melynek sebei máig sem gyógyultak be teljesen.

A reformáció emléknapján 2023 októberében - 506 évvel azután, hogy Wittenbergben kiszegezte Luther Márton 95 pontját a vártemplom kapujára - nem tudok fontosabbat annál, mint hogy szólítsuk egységbe világos szavakkal és közösen kimondott hitvallással a keresztényeket, ajándékozzuk meg egymást az összetartozás élményével és bátorítsuk közösségeinket az egység erejével! Ne süppedjünk a múlt sérelmeinek mocsarába, hanem kiengesztelődve egymással mutassuk fel együtt Európa nemzeteinek Krisztus szépséges arcát!

Mert helyzet van. Ma ugyanis nagyobb szakítópróba előtt áll közös otthonunk, mint valaha.

A kereszténységből kisarjadt Európa ugyanis nagybeteg. Életveszélyes hiánybetegségben szenved. Ugyanis már rég nem hitelvek értelmezése körül folynak a közéleti viták, hanem Isten létezéséről hallani sem akar az itt élők sokasága. A jólétben hitehagyottá lett, Teremtőjétől elszakadt közösség pedig egyre csak veszít erejéből: az életnek nincs már értéke és mértéke, nem születnek gyerekek, nem becsüljük a múltat és nem is féltjük a jövőt, az értékeink bizonytalanná, ezért védhetetlenné váltak.

Közben Európa városaiban egyre inkább eluralkodik a rettegés, a reményvesztettség, a magány, az évszázadokon át megtartó önazonosságunk a szemünk láttára hullik darabjaira. Körülöttünk háborúk pusztítanak, miközben korábban oly irigylett térségünk folyamatosan marginalizálódik a világban, sőt, a recesszió és a terror is beköltözött a kontinensre, mely a 2. világháború óta az anyagi és fizikai biztonság szigete volt.

Akiket vendégségbe hozzánk hívtak naiv vagy felelőtlen politikusok ugyanis nagyon más erkölcs, nem a Tízparancsolat és a felebaráti szeretet talapzatán állnak, ugyanakkor identitásuk sziklaszilárd, és megvetéssel tekintenek az európai őshonos népesség puhányságára, nihilizmusára. Radikálisaik megmozdulásai pedig egyre inkább felforgatják otthonaink nyugalmát, gyermekeink és templomaink is céltáblák lettek, ami gyorsan belekényszeríthet bennünket életformánk végérvényes feladásába.

Ilyen fenekestül felfordult időkben nem távoli vidékekre kell vinni az evangéliumot, hanem a szomszéd lakásba, a munkahelyekre, az iskolatársak, a kultúra és a politika terei közé! Egy civilizáció - és hiszem, hogy Európa hitehagyottan is az! - nem élhet ugyanis lelki alapok nélkül. Pusztulásra ítéltetett, ha nincs szellemi-transzcendens abroncs, amely összetartsa! És ami kizárólag a kereszténység lehet.

Az európai nemzetek - ha még nem is diagnosztizálták önnön súlyos bajukat - némán is változásért, és igen, mondjuk ki, megtérésért kiáltanak. Ezért, ha valamikor, hát most tényleg múlhatatlanul szükséges volna, hogy a missziós elhívásban egységben, összekapaszkodva képviseljük a kereszténység ügyét! Ez lenne a sürgető re-formáció: visszaterelni Európa polgárait keresztény gyökereikhez!

Hogy újra életképes közösséggé lehessünk, gerjesszük fel magunkban a hit parazsát, és tegyünk nap mint nap, látható jegyekkel (étkezésnél, köszönéskor, templomba indulva vagy beszélgetve, érvelve) is vallást hitünkről. És ne azt figyeljük, hogy egyikünk “Dicsértessék a Jézus Krisztus!”-t, a másik “Erős vár a mi Istenünk!”-et köszön-e vagy épp “Áldás, békesség!”-et kíván! Mindhárom köszöntés Jézus követésére biztat.

Legyünk közösen őrzői Európa lelkének, egységre fel!