„Ébredj, ember mély álmodból!”

Az ember Isten képmására teremtetett. Ebből a teremtményi mivoltunkból származik méltóságunk: szabadságunk a jóra, reális önértékelésünk és kötelességünk a másik ember tiszteletére - hiszen a másik is - épp úgy, mint Te vagy én - az Ő képmása, felebarát, akiben az Isten arca mutatkozik meg. Ez ruház fel bennünket felelősséggel is egymásért, ahogy ez a tudat helyez el az időben is: az előttünk járó őseink tiszteletére, a jövő generációk segítésére hív.

Ám ha létezésünk Istenhez kapcsoltságát mint életünk origóját közösségi szinten elutasítjuk és végleg szemünk elől tévesztjük (a felvilágosodás óta ennek vagyunk tanúi és elszenvedői a nyugati civilizációban), mi is marad belőlünk?

Egy furfangos, önigazolásra képes ösztönlény.

Aki pusztán vágyai kiélésére született, akit nem korlátozhat más, csakis önmaga vagy egy nála erősebb másik ember és nincs más időhorizontja, mint saját földi élete, az itt és most világa.

Egyre sokasodó gondjaink is az isteni törvények társadalmi szintű negligálására vezethetők vissza.

Ez nyilvánul meg legelemibb kapcsolataink, családi kötelékeink szétzilálódásában. Ebben az inerciarendszerben ugyanis az “én” igényeinél (ezt ma sokszor emberi jogokként emlegetjük) nem lehet fontosabb a “mi” sorsunk (ld. a minap Franciaországban alkotmányos joggá tett abortuszhoz való jogot).

Ezért aztán a hűség, a jóban-rosszban való kitartás, az egymásért vállalt áldozat lejárt lemez, sőt, nevetség tárgya lett. Helyette vágyaink minél teljesebb kiélése vált közösségi imperatívusszá. “Megérdemled! A Te döntésed! Légy önmagad!” - kapjuk reggeltől estig a hangzatos, jobbik részünk ellen tudatunk mélyén hergelő push üzeneteket.

A Teremtő ellen fellázadt “modern” ember a filozófia, a pszichológia, a szakralitást elvető művészet és az ezekből inspirálódott szekuláris tömegkultúra segítségével igazolja nap mint nap önmagát és enged szabad teret a benne élő ösztönök kiélésének. Ezek között (a fogyasztói társadalmat vezérlő szerzésvágy mellett) legelemibb a szexualitással kapcsolatos ösztönök szabadjára engedése.

Ez mutatkozott meg a ‘68-as szexuális forradalomban, a feminizmus áramlataiban, a melegmozgalomban, a gender ideológiában, a transzmozgalomban és ez nyilvánul meg a Pride felvonulások bizarr vonaglásában.

No meg ez vezetett oda, hogy már tömegesen csak felesleges bonyodalmat okozó és kiiktatandó mellékhatásként tekintenek a gyermekekre, mint a szexualitás fura velejárójára. Eközben mesékbe csomagolt “érzékenyítő” üzenetekkel és intézményes keretek között, szüleik ellenében is rájuk erőltetett, bizarr tananyagokkal szexualizálják már az egészen kicsiket is.

Innen pedig már csak egyetlen lépés, hogy szexuális igényeik kielégítésének eszközeként nézzenek felnőtt emberek gyermekekre…

Napjaink mérhetetlen, civilizációs hanyatlást mutató promiszkuitása, a szabadjára engedett, pornográfiával felkorbácsolt ösztönök ugyanis - jól látjuk - a gyermekkor határait sem tisztelik. A már mindent kipróbált, mindenben megcsömörlött, megbetegedett lélek pedig támogatást kaphat a torz korszellemtől: “ne fojtsd el, éld ki vágyaidat!” - üzeni minden.

A megdöbbentő, pokoli történetek napvilágra kerülése mögött e tágabb összefüggést is fontos kimondanunk! Ugyanis a pedofil esetek jogi kivédése, legszigorúbb büntetése szükséges, de korántsem elégséges feltétele annak, hogy a gyermekeinket megvédjük a világtól.

Istennel való kapcsolatunk rendezése nélkül ugyanis menthetetlenül szétporlad az erkölcs, emberi jogokra hivatkozó emberellenes eszmék töltik be az űrt és nem várható igazi megújulás.

Ébredj, ember mély álmodból!