Don Matteo végleg eltolja a biciklit

A tévécsatornák, ha nézettséget szeretnének növelni, mindig egy Bud Spencer és/vagy Terence Hill filmet vesznek elő. Mert ezek a produkciók megunhatatlanok és minden korosztály élvezi őket. Bud Spencer már hét éve az égi hazában osztja vidáman a pofonokat, barátja, Terence Hill pedig most búcsúzik a filmezéstől. Hogy ki is ő valójában, azt próbáljuk meg most néhány képben felvillantani.

Talán többeknek is megvan az a jelent, a mikor a Lucky Luke című filmben Terence Hill a földön alszik és mellette egy megtermett puma szemléli a messzeséget. Mivel nem találtak szelídített hegyi oroszlánt a közelben, ezért egy vadon élő példánnyal kellett beérniük a forgatáson. A színészt körberakták nyershús-cafatokkal és megmondták neki, hogy ne mocorogjon, nehogy a puma esetleg megtámadja. Hill engedelmesen be is tartotta az utasítást – szemben az egyik operatőrrel, aki izgett-mozgott és a puma bizony meg is támadta – majd bemenekült a közeli vadnyugati kocsma-díszletbe. Ez a fajta fegyelmezettség Terence Hill egész pályafutására jellemző. A színész szerint ő és barátja, Bud Spencer máig nem csökkenő népszerűségüket éppen annak köszönhetik, hogy sosem használtak dublőröket, még a legveszélyesebb kaszkadőrjeleneteket is maguk csinálták. Ez biztos így is van, de nem elégséges magyarázat arra a nemzetközi sikerre, ami a pályájukat végigkísérte.

Német precizitás, olaszos lendület

Rendkívül nagy a kísértés, hogy az ember Terence Hill egész pályafutásának és személyiségének a kettősségét a származásával magyarázza. A színész ugyanis német anyától és olasz apától született Mario Girotti néven 1939. március 29-én, Velencében. Két és fél éves korában aztán Németországba költöztek anyai nagyszüleihez, Drezda közelébe, pont időben ahhoz, hogy megélhessék a város szétbombázását. Miközben körülöttük a szövetségesek gyújtóbombái hullottak Drezdára, a kis Márió édesapja Assisi Szent Ferenc írásaiból olvasott fel a fiának. Mind a kettő meghatározó élmény lett a kisfiú számára. A csodával határos módon a család túlélte Drezda elpusztítását és visszaköltözött Olaszországba. Mario 12 éves volt, amikor egy hirdetés jelent az egyik római napilapban, hogy a neves rendező, Dino Risi fiatal fiúkat keres készülő új filmjéhez. Egyes források szerint a család egyik rokona, mások szerint Mario édesanyja, megint mások szerint a fiú úszócsapatának a segédedzője volt az, akinek a biztatására Mario is jelentkezett a válogatásra. A szőke, kékszemű, kedves mosolyú fiút végül kiválasztották és így lett a Vakáció a gengszterekkel a kis Mario Girotti első filmje.

Csak ismételni tudjuk, hogy mennyire csábító Terence Hill személyiségét német-olasz származásával magyarázni. Világ életében egyrészről rendkívüli fegyelmezettség, másrészről pedig kirobbanó szereplési vágy jellemezte. A magánéletben a mai napig szerény és visszahúzódó, pedig párját ritkító pályafutást mondhat magáénak. Arra a kérdésre, hogy milyen gyerek volt az iskolában, csak annyit felel: „Jó.” A szülei ezerféle sportra beíratták, hogy a fegyelmezettsége mellett meglévő hiperaktivitását legyen hol levezetnie. Járt úszni, evezni, szertornára, atletizálni, vívni, lovagolni, síelni. A Lazio úszócsapatának a tagja volt és egy alkalommal a korosztályos országos bajnokságon bronzérmet szerzett. Itt volt csapattársa egy bizonyos Carlo Pedersoli, aki később Bud Spencerként lesz világhírű. „Már akkor csodáltam Bud-ot, mert remek úszó volt, de meg kell mondanom, hogy az edzéseken eléggé lusta volt. Beugrott a vízbe és úgy alibiből elpedálozgatott. Biztos vagyok benne, ha nem lógja el az edzéseket, akkor még olimpiai bajnok is lehetett volna belőle.” Pedersolinak ezt a laza hozzáállását furcsállotta és némileg irigyelte is a kis Mario, aki perfekcionizmusa miatt éjszakákon át képtelen volt aludni első filmje forgatása alatt, mert attól félt, hogy elfelejti a szövegét. Nem is jósolt neki senki nagy karriert a filmes szakmában és maga sem volt egyáltalán biztos benne, hogy tényleg ez lenne a hívatása.

Cowboy születik

Az első film sikere után folyamatosan hívogatták újabb és újabb produkciókhoz, ahová el is ment, minden különösebb meggyőződés nélkül, hogy neki valóban ezt kellene csinálnia. 1960-ban aztán beiratkozott a római egyetemre, ahol filozófiát és irodalmat kezdett hallgatni, ami nagyon jól illett természetének csendesebb, visszafogottabb részéhez. Három évvel később Burt Lancesterrel, Clauida Cardinale-val és Alain Delonnal Luchino Visconti rendezésében leforgatja A párduc című filmet, ami végképp meggyőzi, hogy a színészetet válassza. Otthagyja az egyetemet, majd rövidesen Olaszországot is. Mediterrán hazájában ugyanis már komoly ismertségre tett szert, mint „Itália kedves kis vőlegénye”, és csak ilyen szerepeket osztottak rá, amit az akkor még mindig Girotti néven szereplő színész már eléggé unt. Másik hazájába, Németországba ment, ahol éppen akkor folytak az előkészületek, hogy német-jugoszláv koprodukcióban megfilmesítsék May Károly Winnetou történeteit. Ám míg ő némethonban forgatta a vadnyugati történeteket, addig Itáliában hihetetlenül felfutóban volt a műfaj olasz változata, a „spagetti western”. És Girotti nem bírta ki, 1967-ben visszatért, de úgy érezte, már lekéste a vadnyugati-hullám csúcsát. És tulajdonképpen igaza is volt, mert a spagetti western műfaja addigra már túl volt a zenitjén és valami más volt készülőben – ami aztán egy éltre meghatározta Girotti sorsát.

Csak egy marketingfogás

Persze vadnyugati történtek továbbra is készültek Olaszországban, az első újra itt forgatott filmje is ilyen volt, ami a Rita, a vadnyugat réme címet viselte. A filmmel párhuzamosan készítette Giuseppe Colizzi rendező az Isten megbocsát, én nem! című filmet. Illetve csak készítette volna, mert az egyik főszereplő, Peter Martell a tettlegességig összeveszett a barátnőjével, és amikor meg akarta rúgni, a nő hirtelen félreugrott, a színész pedig azzal a lendülettel a falba rúgott és eltörött a lába. Colizzinek nagyon gyorsan kellett találnia valaki mást, és teljesen véletlenül botlott bele Girotti-ba, aki rögtön igent mondott. Ez volt az a film, amiben először összekerült Marco Girotti és Carlo Pedersoli. És ugyancsak ez volt az a film, amikor megszületett Terence Hill és Bud Spencer. Terjesztési okok miatt ugyanis megkérték a két színészt, hogy angolosítsák a nevüket. „Elém tettek 20 angol nevet, hogy van 24 órám kiválasztani közülük egyet. Azért a Terence Hill-t választottam, mert egyszerű, úgy kell ejteni, ahogy írjuk és mert ugyanezek édesanyám nevének a kezdőbetűi (Hildegard Thieme).” A névváltoztatás után közvetlenül mégis azt mondták, hogy a színész felesége családnevét vette fel. Hill ugyanis még ugyanabban az évben ismerkedett meg egy amerikai diáklánnyal, bizonyos Lori Zwicklbauer-rel, akit el is vett feleségül. „A feminizmus akkoriban volt feljövőben, és egy olyan pasi, aki a felesége nevét veszi fel különleges lehetett. Csak egy marketingfogás volt az egész. Akkor ez jó ötletnek tűnt, a mai eszemmel már nem tenném.”

És Az Isten megbocsát, én nem! volt ugyancsak az a film, amelyikben Bud Spencer kidolgozta azt a speciális ütését, amit aztán annyiszor használt később, Hill pedig nem egyszerűen összerogyott tőle, hanem előbb felugrott, repült kicsit, majd úgy zuhant alá, mint „egy meglőtt galamb”. Innen is kapta ez a pofon a „galamb-ütés” nevet. Továbbá ugyancsak ez volt az a film, amiben a nagy vadnyugati komolykodás mellett először megjelent az irónia, a humor is. Noha legtöbbször Enzo Barboni rendezte őket együtt, Hill szerint a dicsőség Colizzit illeti meg, mert az ő fejéből pattant ki a Bud Spencer – Terence Hill páros. „Colozzitól származott az ötlet, hogy minket ilyen kutya-macska párosként képzelt el (Hill karakterét a filmben Cat Stevens-nek hívták, a szerk.) Colizzi elképesztően tehetséges volt a látványtervezésben. Sajnos nagyon fiatalon meghalt. Ő talált ki minket – mert az ilyen karaktereket ugyebár ki kell találni. Nagyon gondosan meg kell tervezni a ruhát, a világítást, a beállításokat.” És miután Colizzi ezt megtette, jött Barboni és egy új nívóra emelte a műfajt: Az ördög jobb és balkeze című filmmel megteremtette a spagetti western paródiáját, amiben eleinte nem sokan hittek, végül pedig az egész világ remekül szórakozott rajta.

A legnagyobb dicséret

És innentől kezdve nem volt megállás, sorra jöttek a sikeresnél sikeresebb Spencer-Hill filmek. Időközben 1969-ben megszületett Hill első gyereke, Jess, majd néhány évre rá örökbe fogadtak egy másodikat, Ross-t (aki 1990-ben egy autóbalesetben meghalt). 1971-ben Hill a családjával együtt Amerikába költözött, Massachusetts államba, ahol ugyanolyannak találta a vidéket, mint szeretett Rómája környékén, de itt legalább elbújhatott méretes ranchán a kíváncsiskodó tekintetek elől és megvalósíthatta amire mindig is vágyott, a nyugalmas földi Paradicsomot. Fantasztikus sikerük ellenére Spencer és Hill elhatározták, hogy nem lovagolják meg szerencséjüket, évente csak egy közös filmet forgatnak. Kevés színész döntött volna ugyanígy. Eddigi utolsó közös produkciójukra 1994-ben került sor, már eleve kilenc év kihagyás után. Ez lett a Bunyó karácsonyig. Hill közben persze forgatott önállóan is filmeket, amelyek közül a Henry Fondával közösen készített Nevem Senki a személyes kedvence. Lett volna lehetősége még sok mindenre, de nem kért belőle. „Sokan mondták, hogy őrült vagyok, amikor nagy szerepeket és rengeteg pénzt utasítottam vissza, mert nem fért bele a felelősség-érzetembe. De megérte, mert egyszer megállított az utcán egy anyuka, hogy csak így tovább, csináljam a filmjeimet, mert azokra biztonsággal elviheti a gyerekeit, nem fog valami csúnya meglepetésbe belefutni. Ennél nagyobb dicséretet soha nem kaptam.”

Terence Hill atya

A színész 1983-ban öltötte magára először a papi reverendát, amikor eljátszotta Don Camillo-t, akinek figuráját a legendás Fernandel tette felejthetetlenné. A filmszakmában először senki nem hitte, hogy ez jó ötlet. „Nagyon kitartónak kellett lennem, hogy megcsinálhassam ezt a filmet, mert rajtam kívül senki nem akarta. Mi keresni valója van egy cowboynak, kérdezték, egy pap szerepében? De én nem adtam fel és végül én lettem a film producere és rendezője is egyben.” És hogy miért is játszhat el egy cowboy hitelesen egy papot? Nos, Terence Hill filmjeiben mindig a jó győz, a rossz meg elnyeri büntetését, nem hal meg senki, nincs erőszak, a verekedések amolyan rajzfilm-bunyók, nincs szexjelenet és nincs durva beszéd. Kevés színészt lehetne mondani, aki hitelesebben bújhatna egy pap szerepébe, mint ő. Annál is inkább, mert Terence Hill mélyen vallásos. „Igen, hiszek Istenben és gyakorló katolikus vagyok. Nem szoktam erről gyakran beszélni, mert ez egy rendkívül személyes és becses dolog. Nagyon nehéznek találok erről bármit is mondani, mert a valláshoz fűződő viszonyom rendkívül bensőséges és folyamatosan változik. Alapvetően jó viszonyban vagyunk, szívélyes viszonyban, boldog, komoly néha haragos viszonyban, de mindenképpen élő és valódi viszonyban. Minden más ember is így van ezzel, ha esetleg nem is tud róla.”

Don Camillo végül megcáfolt minden negatív várakozást, a nagyközönség hitelesnek találta Terence Hill atyát. Olyannyira, hogy az elmúlt több mint két évtizedben a színész jóformán már nem is öltött mást magára csak reverendát. Idén lép ugyanis 13. – és Hill számára utolsó – évadába a 2000-ben indult Don Matteo – A szent nyomozó című sorozata, amelyben egy detektív papot alakít, aki egy olasz kisvárosban, Gubbio-ban deríti fel a rejtélyes bűneseteket. Egészen hasonlóan ahhoz, ahogy azt a G. K. Chesterton regényeiben Brown atya tette, ami nem véletlen, hiszen az angol író művei szolgáltatták Don Matteo figurájához az alapanyagot. És hogy miért lehet egy biciklis pap sikeres a ma n épszerű bizarr, őrült, perverz sorozatok között? „Don Matteo egy olyan ember, aki soha nem ítélkezik, sosem tör pálcát azok felett, akik bűnt követnek el. Hiteles személy, aki nemcsak hogy nem ítélkezik, de folyton mosolyog, viccelődik és jó a humora. Egy okos ember, aki olyan értelmes dolgokat mond, amikkel én csak egyetérteni tudok. És mindezt úgy mondja, hogy mindenki megérti, még azok is, akik nagyon távol állnak tőle.” Terrence Hill a 22 év alatt, amíg a sorozat főszereplője volt, több mint 250 epizódot forgatott le, de azt mondja, mostanra elfáradt – ami nem csoda, hiszen a 85. évében jár. Ám a sorozatnak nem lesz vége, a 14. évadtól Don Matteo plébániáját és bűnügyeit a Raoul Bova által alakított Don Massimo veszi át. És ha Bova csak feleolyan jó lesz, mint Hill, már biztos a siker.

Krúdy Tamás