Az Európai Történelem Háza: beszédes elhallgatás

A napokban Brüsszelbe látogattam, ahol lehetőségem nyílt megtekinteni az Európai Történelem Házának állandó kiállítását is. A pár éve létező múzeum azt a kiváló célt tűzte ki, hogy úgy mutassa be Európa történelmét, hogy valamennyi tagállam nézőpontja, emlékezete megjelenjen. Dicséretes, hogy ehhez minden tagország delegálhatott kurátort, számunkra, magyarok számára pedig különösen örömteli, hogy kifejezetten hangsúlyosra sikerült a magyar anyag – ami a tárlaton nem nevesített magyar kurátor érdeme. Egy, az Európai Parlament által támogatott kiállításon érthető, hogy a tárlatnak ’iránya van’ és az jól felépítve az integráció szükségessége felé mutat. Folytatva ¬– sajnos már csupán két gondolat erejéig ¬¬¬– a koncepció és a megvalósítás méltatását, megállapíthatjuk, hogy impozáns kiállítási térben, a kortárs néző számára jól befogadható és informatív anyag tárul a szemünk elé. Az pedig külön erőssége a tárlatnak, hogy valamennyi uniós nemzet a saját nyelvén hallgathatja a hanganyagokat, a kezébe kapott tablet kijelzőjén pedig ő döntheti el, hogy milyen mélységben nyitja meg az adott információkat.

Az első problémát akkor éreztem, amikor néhány finom vagy olykor erősen a néző arcába tolt megállapításon, vagy kiállítási tárgyon keresztül megcsapott a liberális mainstream torzítása. A teljesség igénye nélkül volt ’bűnös’ nacionalizmus interpretáció, imperializmus miatt érzett nemzeti- és osztálybűntudat, olvadó jégtáblán ábrázolt lmbtq fóka, pozitívnak beállított ’68. Utóbbi annyira tanulságos, hogy külön is érdemes rá visszaemlékezni. Az érvelés (minden filozófiaprofesszor örömére) az alábbi: az EU bővítése jó. Charles de Gaulle ezt akadályozta. ’68 miatt de Gaulle lemondott. Tehát ’68 jó. ..

Mindezek azonban kisebbségben voltak a HAT emeletnyi jól szervezett anyag mellett. Különösen attraktív és informatív az iparosodásról és a hidegháborúról szóló rész, az I. világháborús termek és a diktatúrák bemutatása pedig önálló kiállítást is kitennének.

A fő probléma a Lisszaboni Szerződés Isten–evokációt megtagadó és a kereszténység hozzájárulását elhallgató eljárásához hasonlóan a beszédes, hazug hallgatás. A HAT emeletnyi tárlaton Zeusz, Európé és az ókori térképek után Napóleon, a francia forradalom és az iparosodás következik. Másfél évezred mintha meg sem történt volna! A teljes keresztény hagyomány évszázadai kimaradnak, Nagy Károlytól, a középkori kereszténységen át a reformációig. Ahogy George Weigel fogalmazott Kocka és katedrális című könyvében, mindezt figyelembe véve feltűnik, hogy a kereszténységre akadályként tekintenek a békét építő és az emberi jogokra épülő demokratikus Európa tervezése közben, s úgy tesznek, mintha semmi olyan jelentős eszmetörténeti esemény nem lenne felfedezhető Thuküdidész és Descartes között, amely Európát meghatározná. Ráadásul felérve a hatodik emeletre, az audioguide kedvesen megnyugtatja az embert, hogy „láthattuk, hogy mit jelent európainak lenni és, hogy mik az európai kultúra kulcsfontosságú elemei.” A megjegyzés nem véletlen, mert tartalmát illetően, a hanganyaggal megegyezően, megtalálható a múzeumot bemutató EP-honlapon is.

Elfogadva a múzeum soknemzetű kurátor-koncepcióját, Oscar Haleczkivel, Christopher Dawsonnal, Jacques le Goffal, Thomas Stearns Eliottal és Joseph Ratzingerrel együtt hívjuk fel arra a figyelmet, hogy Európa identitáselemei közül sem a kereszténység, sem a törzsek-népek-nemzetek pozitív hozzájárulása nem hagyható ki. Ezek nélkül az antikvitás elemei megmerevedettek, a felvilágosodás–modernitás hozzájárulása pedig gyökértelen, az összkép pedig hamis és hazug.