„Üzenet a jövőnek” – Eredményhirdetés!

A Szent István Intézet és a Szent István 2025 programsorozat nyolcadikos osztályoknak írt ki pályázatot, melynek eredményét a mai napon, Szent Imre herceg, a magyar ifjúság védőszentje ünnepén hirdetjük ki.

2022. 11. 05.
ÍRTA: Szent István Intézet

Üzentetek a jövőnek, mi pedig a mai napon eredményt hirdettünk!

A Szent István Intézet és a Szent István 2025 programsorozat nyolcadikos osztályoknak írt ki pályázatot, melynek eredményét a mai napon, november 5-én, Szent Imre herceg ünnepén hirdetjük ki.

A pályázatban első uralkodónk fiának írott Intelmeiből ihletet merítve arra kértük az általános iskola befejezése előtt álló osztályközösségeket, hogy osszák meg közösségükben szerzett tapasztalataikat, tanácsaikat, jó gyakorlataikat kisebb iskolatársaikkal.

Pályázati kiírásunkra 19 kiváló pályamunka érkezett az ország minden tájáról, Csornától Rózsaszentmártonig, Mórahalomtól Bácsborsódig, melyek között rangsort állítani hatalmas fejtörést okozott a zsürinek.

Hosszas tanakodás után, több szempont (közösségben történő megvalósítás, üzenetérték, kreativitás) mérlegelésével az alábbi végeredmény született:

  • A budapesti osztálykirándulást a Jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola és Gimnázium 8.a osztályosai nyerték;
  • a nemrég átadott Magyar Zene Háza megtekintésének és egy előadáson való részvételnek a Gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola nyolcadik évfolyamának Kultúrkör szakkörösei örülhetnek;
  • az csodálatosan felújított Opera épületének meglátogatását és egy előadáson való részvételt pedig a Penészleki Általános Iskola nyolcadikos osztálya nyerte;
  • kisorsoltunk továbbá egy osztályfotózást is, melyet az Albertirsai Roszík Mihály Evangélikus Általános Iskola nyert.

Miután tudjuk, hogy minden összetartó osztályközösség mögött egy kiváló osztályfőnök is áll, a tanárok között is sorsoltunk, melynek eredményeként a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium nyolcadikos osztályának elhivatott tanárnője partnerével egy hosszúhétvégét tölthet el a balatonfüredi Anna Grand Hotel Wine & Vital****-ban.

Szeretettel gratulálunk a nyerteseknek, akikkel hamarosan személyesen is felvesszük a kapcsolatot.

De nemcsak a fenti osztályok, hanem minden pályázó osztály minden diákja is nyert: egy egyedi, naplóként, emlékkönyvként is használható, az Intelmek részleteit és Lackfi János József Attila-díjas költő Intelmek parafrázisát is tartalmazó, különleges grafikájú kiadványt juttatunk el ugyanis mindannyiuknak.

Köszönjük a részvételt az:

  • Roszík Mihály Evangélikus Általános Iskola
  • Bácskai Általános Iskola Bácsborsód
  • Csornai Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
  • gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola
  • Halászteleki Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Gimnázium
  • Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér
  • kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
  • kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda
  • Mórahalomi Szent László Katolikus Általános Iskola
  • nagyrédei Szent Imre Általános Iskola
  • Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola és Óvoda
  • Penészleki Általános Iskola
  • Rózsaszentmártoni Móra Ferenc Általános Iskola
  • Szegedi Gregor József Általános Iskola
  • Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda
  • Székesfehérvári Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda
  • Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
  • és a Piarista Gimnázium - Vác

nyolcadikosainak, köszönjük a közös gondolkozást és alkotást, és kívánjuk, hogy osztályaitok az iskola befejezése után is maradjanak meg ilyen összetartó, egymást segítő közösségnek!

‼️Ne feledjétek, a jövő a Ti kezetekben van!

#uzenetajovonek

#akovetkezoezerevert


A pályázat megvalósítását a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatta!