Míg az írásbeliség és a nyomtatás az individualizációt, a lineáris gondolkodást és az intézményes rend megerősödését segítette, addig az elektronikus médiumok az azonnali jelenlétet, az érzelmi azonosulást és a kollektív reakciókat helyezik előtérbe.

Őszinte meggyőződésem, hogy Marshall McLuhan a 20. század egyik legnagyobb hatású médiafilozófusa volt, noha vannak, akik aforisztikus stílusa és az uralkodó paradigmán messze túlmutató gondolatai miatt azt is kétségbe vonják, hogy tudósként egyáltalán komolyan vehető-e. McLuhan az ún. Torontói iskola tagja volt, nem mellesleg felnőttként megtért katolikus, ami alapvetően határozta meg az életét és a gondolkodását. Én ennek tulajdonítom, hogy jóval az internet és a közösségi média megjelenése előtt felismerte, hogy a technológiai médiumok nem pusztán információt közvetítenek, hanem mélyen átalakítják az

 emberi érzékelést, a gondolkodást és a társadalmi együttélés formáit. Nevéhez olyan mára szállóigévé vált bon mot-k fűződnek, mint „a médium maga az üzenet”, a „globális falu” vagy az a provokatív állítása, hogy a mediatizált modern ember elsősorban nem gondolkodik, hanem reagál. McLuhan ezekkel a megfogalmazásokkal arra akart rámutatni, hogy a média nem a tartalmain keresztül, hanem a struktúráján keresztül formálja a társadalmat. Egy dolog tehát önmagában lehet jó vagy rossz, függetlenül attól, hogy mire használjuk. (Ez ugyebár szöges ellentéte a ma népszerű vélekedésnek.)

McLuhan egyik kulcstétele szerint az elektronikus média visszatörzsiesíti a társadalmakat. Míg az írásbeliség és a nyomtatás az individualizációt, a lineáris gondolkodást és az intézményes rend megerősödését segítette, addig az elektronikus médiumok az azonnali jelenlétet, az érzelmi azonosulást és a kollektív reakciókat helyezik előtérbe. A „globális falu” ebben az értelemben nem kozmopolita egységet jelent, hanem egy olyan társadalmi állapotot, amelyben a fizikai távolság megszűnése a kulturális és politikai közelség feszültségeit erősíti fel.

A globalizáció politikai története ebben a mediális keretben négy egymást követő szakaszként írható le. Az első szakasz a második világháborút követő évtizedekben bontakozott ki, amikor a nyugati társadalmakat mélyen meghatározta a nemzeti és törzsi konfliktusoktól való félelem. Ennek hatására a Nyugat egy posztetnikus, poszttörzsi, univerzalista politikai civilizációként próbálta újradefiniálni önmagát. A korábbi királyságokat és birodalmakat maga mögött hagyva a nemzetállamot is átalakította, és egy befogadóbb, egalitáriusabb nemzetfelfogást hozott létre.

A második szakasz 1990-es évek elejétől, a kommunizmus európai bukásával kezdődött, amikor a Nyugatban megerősödött az a meggyőződés, hogy a technológiai fejlődés ezt a posztetnikus politikai formát univerzális exportcikké teszi. A globalizációt ekkor sokan a homogenizáció szinonimájaként értelmezték, mert úgy tűnt, a világ egységesen a liberális demokráciák intézményi modellje köré szerveződik majd.

A harmadik szakasz azonban azt mutatta meg, hogy a világ jelentős része nem kívánja átvenni ezt a modellt. Ennek látványos következményei voltak az iraki és afganisztáni kudarcok és az „arab tavasz”, amelyek világossá tették, hogy a nyugati politikai forma nem univerzálisan adaptálható. A globalizáció ebben a fázisban már nem integrációt, hanem haragot és ellenállást váltott ki.

A jelenlegi, negyedik szakaszban pedig az a jelenség tér vissza megújult erővel, amelytől a második világháborút követően a leginkább tartottak, és aminek az elkerülésére hozták létre az Európai Uniót az alapító atyák. Ez pedig a kulturális és törzsi konfliktusok újjáéledése, de immáron a globális falu feltételei között, vagyis abban a mediális környezetben, ahol az eltörzsiesedés már nemcsak a nemzetállamok között, hanem azok belsejében is zajlik, az identitáspolitikák és az interszekcionalizmus logikája mentén. A politikai forma, amely még abban a korszakban született, amikor úgy tűnt, hogy a jelentős különbségek idővel elhalványulnak, egyre kevésbé látszik alkalmasnak a jelen kihívásainak kezelésére. Az EU globális liberális demokrácia-export elképzelése megbukott.

Ebből a nézőpontból a fejét az USA mellet Európában is felütő interszekcionalizmus nem csupán egy kritikai elméleti irányzat, hanem egy mélyebb társadalmi folyamat tünete. Az identitások egyre finomabb metszetekre bontása – gender identitás, szexuális orientáció, kulturális háttér, történelmi sérelmek, stb. mentén – valójában az eltörzsiesedés logikáját követi. A közös politikai és állampolgári keret helyét egymással versengő identitáscsoportok veszik át, amelyek saját narratívákat, sérelmi történeteket és erkölcsi hierarchiákat építenek ki. Ez nem a sokszínűség békés kezelése, hanem a törzsi logika új nyelve.

A probléma nem az, hogy ezek a gyakran mesterségesen konstruált identitások léteznek, hanem az, hogy politikai elsődlegességet kapnak. Amikor az állampolgárság, a jogegyenlőség és a közös alkotmányos rend háttérbe szorul az identitásalapú lojalitások mögött, akkor egy országon belül is törzsi háborúk alakulnak ki – nem feltétlenül fegyveres formában, hanem kulturális, jogi és szimbolikus síkon.

McLuhan elmélete pedig azt segít megérteni, miért nem képesek ezek a konfliktusok önmaguktól elsimulni. Az elektronikus médiakörnyezet folyamatosan újratermeli és felerősíti a törzsi érzelmeket, miközben szétmorzsolja a közös valóságot. A kérdés ezért nem az, hogy léteznek-e törzsek, hanem az, hogy milyen keret képes őket kordában tartani.

Történeti tapasztalatok alapján az országon belüli törzsi konfliktusok kezelésére a klasszikus nemzetállami ethosz bizonyult működőképesnek. Ez az ethosz az állampolgárság elsődlegességére, a jogegyenlőségre és az alkotmányos lojalitásra épült, és politikailag másodlagossá tette a kulturális és „interszekcionális” különbségeket.

A modern nemzetállam nem azért született, hogy eltörölje a különbségeket, hanem hogy politikailag ártalmatlanná tegye őket. McLuhan szemszögéből nézve ma nem kevesebb a tét, mint az, hogy a médiatechnológia által újraélesztett törzsi logikát képesek vagyunk-e visszacsatornázni egy olyan közös keretbe, amely megakadályozza, hogy a globális falu belső polgárháborúk színterévé váljon.