Életvédelmi konferencián jártunk
A felszólalók olyan témákat érintettek, mint az élet védelme krízishelyzetben, a pornófüggés, az élet és halál kultúrája, az eutanázia, de a résztvevők a kárpátaljai helyzetre is rálátást nyerhettek, illetve tanúságtételt is hallgathattak az abortuszról.
Az eseményen Máthé Zsuzsa, Intézetünk igazgatója is felszólalt.
Az abortusz társadalmi tragédia, nem egyéni ügy. Az anya és a megszületendő gyermeke összetartozásába beleavatkozni és szétszakítani őket bűn. „Nagyon hálás vagyok a PAX TV-nek, amiért messzire eljuttatja az üzenetet, hogy minden megfogant ember értékes, egyedi, különleges és pótolhatatlan. Kiemelkedően fontos a felvilágosítás, hogy a nem várt gyermekek is megszülethessenek, mert sokan vannak, akiknek nincs fogalmuk a lehetőségekről és a következményekről. Minden eszközzel fel kell hívnunk a figyelmet az élet értékére!” – fogalmazott az eseményen Albertné Görgey Zsuzsánna, a Magyarok Európában Egyesület elnöke, a Séta az életért mozgalom alapítója.
„Egyedül Isten ismeri az emberi élet végtelen értékét. Mi nem csupán azért vagyunk itt, hogy védjük azt minden életszakaszban, hanem – hasonlóan Istenhez – aktív élet-adókká szeretnénk válni! Reményt hozni a szívekbe Jézus Krisztus feltámadása által, imádkozni a betegekért, hogy meggyógyuljanak! Vagy szeretetben kitartani azok mellett, akiknek eljött az ideje, nem siettetve és nem késleltetve a napot, amit Isten határozott meg számukra! – fogalmazta meg a konferencián az eutanáziára adott válaszát Balogh Ádám, a Naphegy gyülekezet lelkésze. „Az emberi élet végtelen érték. Nem mérlegelhető emberi szempontok szerint. Minden olyan országban, ahol törvényessé teszik az eutanáziát, ott lassanként az idősebb betegek nyomást éreznek magukon, hogy a társadalom számára ők már csak egy teher – egészítette ki a gondolatot Dr. Székely János, szombathelyi megyéspüspök is.
„Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen szép számmal vettek részt az érdeklődők a rendezvényen és fejezték ki támogatásukat a csatorna értékrendje iránt a hitvallásunk aláírásával: A PAX Televízió célja elismerni és tisztelni Istent, mint az élet egyetlen, kizárólagos forrását. Csatornánk bátran szót emel a nyilvánosság előtt az emberi élet szentsége védelmében. Első és egyetlen magyarországi televízióként nyilatkozatot teszünk minden élet védelme mellett és örömmel vállaljuk fel az életvédő szervezetekkel való együttműködést. Bátran hirdetjük Jézus Krisztus evangéliumát, kiállunk a magzatokért és azokért, akiknek nincs hangjuk. A PAX helyettünk szólal meg! Hittel! Szeretettel!” – zárta gondolataival az eseményt Gere Lilla, a PAX TV vezérigazgatója.