Múltheti, adventi eseményünket követő fogadáson Papp Miklós görögkatolikus pap és morálteológus 3 magvas gondolatot tárt a résztvevők elé. Ennek leiratát közöljük.

1.     Nagyon fontos, hogy hogyan kommunikálunk egymással. 

Az őskortól kezdve a beszéd által váltunk mi, emberek alkalmassá arra, hogy össze tudjunk fogni. Képesek lettünk megosztani tapasztalatainkat például arról, hogyan kell a követ pattintani, melyek a mérgező növények, merre van az éltető forrás vagy merre vonulnak a vadak. A homo sapiens nem azért maradt életben, nem úgy lett győztes faj, hogy kiirtotta a homo erectust – bevert fejű koponyákat nem találtak sehol. Őseink azzal maradhattak életben, hogy kommunikálni kezdtek egymással. Megosztották egymással a tudást, a kultúrát, összefogtak. A kommunikáció a homo sapiensnél minőségit ugrott.

Az első Karácsonykor ez a kommunikációs ugrás újabb szintet lépett, hiszen Isten szóba állt velünk, beszélhetünk Istennel. 

A mi kommunikációnk is ezen a ponton léphet szintet. Ehhez viszont nem elég csak homo sapiens „horizontálisan összefogni képes” kommunikációja, nekünk is szükséges az Istennel szóba állni, szükséges a „vertikális kommunikáció” is. Ezt hívjuk imádságnak. Belül valójában mindenki beszélget Istennel: tanakodunk, töprengünk, kérdezzük, faggatjuk, csodáljuk, olykor haragszunk rá – de beszélgetünk Vele és ez meghatározó életünkre nézve.

A mi kommunikációban nem elég, ha azt a bevett társadalmi, politikai, filozófiai kommunikációt folytatjuk, amit a homo sapiens kifejlesztett, amit az emberek általában művelnek. A mi kommunikációnk más lehet: mert aki Istennel szóba áll, máshogy látja az igazságot, máshogy lát összefüggéseket, máshogy áll bele egy vitába, és máshogy mer kiállni értékek mögött. Akkor is kiáll, ha kineveti mindenki.

Amit nagyon kívánok magunknak, hogy ne pusztán a megszokott társadalmi normákhoz, demokratikus elvárásokhoz igazodjunk a kommunikációnkban. Legyen az is fontos, hogy – Karácsony tanúsága szerint – Isten szóba áll velünk. Kívánom mindenkinek, hogy minőségileg álljon szóba az Istennel és csak utána kommunikáljon! Biztos, hogy ezáltal máshogy fogunk beszélni a feleségünkkel, a munkatársainkkal, a társadalommal, mindenkivel.

2.     Merjünk úgy kommunikálni, ahogy az Isten. Jézus Krisztus szóba áll velünk, de hogyan áll szóba velünk? 

A felnőtt Jézus majd az értelmi intelligenciánkat szólítja meg. Olyan példabeszédeket mond majd, amelyeket kétezer éve elemzünk, és még mindig kimeríthetetlenek, csodálatosak. A felnőtt Jézus majd megszólítja a felnőtt értelmünket, majd mond olyan mondatokat, amelyekre egy egész életet fel lehet építeni. Mond csodálatos, teológiai mélységű mondatokat. De még mielőtt mindez megtörténne, Karácsonykor egy szót se szól, csak gőgicsél… az érzelmi intelligenciákat szólítja meg. Azt üzeni, majd mondok nektek nagyon komoly dolgokat, de előbb kedveljetek meg!

Előbb kedves hozzánk, előbb az érzelmi intelligenciát nyitja meg, és ha megvan a bizalom, a kedvesség egymás iránt, akkor jönnek a kemény mondatok.

Nekünk is így kell kommunikálni. Ezt úgy hívják: az „elit” a kommunikációja. Az elitet értsük úgy – szeretem Kolumbusz példáját – ahogy Kolumbusz előre merészkedik az új felé, pedig az egész világ kineveti. „Kolumbusz, te öngyilkosjelölt vagy!”- mondják. Kinevetik, nem értik az elitet, de ennek ellenére az elit kitart. Kolumbusz később hazajön, és azt mondja: „Látjátok, nekem van igazam.” – és a közfelfogás lép vele egyet előbbre. Amit az elit már korábban tudott, oda húz előbbre mindenki mást. Aztán jön egy új elit, jön Magellán, körülhajózza a Földet…

Fontos azt megértenünk: a fejlődés útján nem egyszerre lép mindenki egy nagyot előre, hanem vannak előre húzó elitek – az élet minden területén. A jó elit mer kockáztatni, mer újba belevágni, mer kitartani, akkor is, ha kineveti mindenki. Tud kemény lenni, előrefelé „bozótvágóval” vágja a dzsungelt, új utat keresve, ahol még senki nem járt. S miközben elszántan új utakra tör, hátrafelé, a többieknek pedig dobálja a „kockacukrot”, hogy „erre gyertek, erre érdemes jönni!” 

A jó elitnek ilyen a kommunikációja. A rossz elit előre felé tutyimutyi, nem mond újat, nem mer kockáztatni, félti a bőrét, hátrafelé pedig gőgösen lenézi a többieket. 

Az „elit” szótól idegenkedünk, pedig Jézus is beszél az elitről, „Legyetek só!”, „Legyetek hegyre épült város!” azaz: kell elit! De ha az romlott, akkor az egész közösség azzá lesz. Ez azért is különösen fontos, és érzékeny téma, mert a demokráciában ahhoz szokunk mindig, hogy egyenlőek vagyunk. De Jézus is beszélt elitről, szükség van rá. Ezért inkább hívjuk őket máshogy: hívjuk őket elhivatottaknak. Az elhivatott az, aki az igazság, a jóság, a szépség felé elhivatott – és vajon ki hívta el…?

A mi kommunikációnkra is ez legyen a jellemző: kedvesnek lenni, kockacukor-dobálónak, mézesnek, meghívónak, ugyanakkor az értékeink mellett kitartani és új utakra bátran lépni. 

Azt kívánom magunknak: ahogy Krisztus volt elit, kedves, érzelmi intelligenciát megmozgató, ugyanakkor nagyon-nagyon kemény, innovatív, új utakra törő – úgy legyünk mi is jó elit. Ne legyünk rossz elit!

3.     Bűnösen nem lehet az igazság mellett kiállni.

Ez nehéz ügy. Az utóbbi időben – anélkül, hogy ezt a szép ünnepet elrontanám nevekkel – csalódtunk komoly politikusokban, közszereplőkben és papokban is.

Nekünk fontos az, hogy az igazság nem egyszerűen matematika (1+1=2). Ha az erkölcsi életünk nem tiszta, hiába mondjuk ki a nagy igazságot – kompromittáljuk azt.

Az igazság kibontásához tisztának kell lenni. Nemcsak azért, hogy ne zsaroljanak minket. Nemcsak azért, hogy mit vesznek föl rólam, meg milyen fényképeket készítenek. A keleti etika azt mondja, hogy az igazság megtalálásához erkölcsösnek kell lenni.

A nyugati gondolkodástól azt szoktuk meg: tanuld meg az igazságot, és majd akkor jól fogsz élni. A keleti fordítva gondolkodik erről: igyekezz jól élni, tiszta szívűen, erkölcsösen, és többet fogsz látni az igazságból. Nemcsak az igazság megértéséből lesz jó életvezetés, hanem fordítva is: a tiszta, erkölcsös életvitel segít az igazság tisztább látásához.

Én ezt kívánom magunknak, hogy a lényünk tiszta legyen. A szemünk, a szívünk, a lelkiismeretünk tiszta legyen, és akkor máshogy fogunk látni összefüggéseket, történéseket, drámákat. Aki tisztán él, a lénye tiszta, tisztábban látja az igazságot. Mocskos kézbe az Isten nem teszi bele az igazságot.

Ez nem mellékes. Nem hiszek annak, aki az erkölcs területén feladja a tartást: ha ott nem feltétlen, az igazság keresésében miért higgyem el, hogy feltétlen? Ha az erkölcsben puhány valaki, az igazságkeresésben is az lesz. Tehát nem lehet mellékes a mi kommunikációnkban, hogy milyen a magánéletünk. 

Nem, nem egy könnyed karácsonyi ájtatos szöveget akartam mondani. A Karácsonyból csináltunk egy polgári ünnepet és ez nem helyes, miközben ez egy teológiai ünnep. Tele van puskaporral. „Ha istállót adtok, akkor is megyek.” A sötétbe születik, akkor is, ha istállószagú a magánéletem, akkor is jön! A sötét fel sem tudja tartóztatni, akkor is jön. 

A Karácsonyban olyan dinamika van, hogy az mindenkinek jó! Nemcsak azoknak, akiknek éppen a házassága rendben van, vagy van pénze, bejgliillatú a felesége. Nemcsak azoknak, hanem mindenkinek, mert mindegyikünkhöz jön a Messiás!

 Áldott ünnepet kívánok!