A hír, miszerint 2024-ben a leggyakoribb fiúkeresztnév Angliában a Mohamed lett, nem meglepetés, hanem mérföldkő – egy hosszú ideje tartó civilizációs lejtmenet újabb állomása.

Az, hogy ez a név immár hivatalosan is vezeti a statisztikát, önmagában nem „uralomátvétel”, de világos jelzés: a kulturális átrendeződés nem csupán zajlik, hanem már eredményeket is hozott.

Ez nem pusztán a migráció következménye. Ez egy sokkal mélyebb válság következménye: annak a kereszténységtől való tömeges elfordulásnak, amely Angliában már évszázadokkal ezelőtt megkezdődött. A liberalizmus, a szekularizmus, a relativizmus és a jóléti nihil egymásra épülő szellemi öröksége mára oda vezetett, hogy az angol társadalom nemcsak hogy nem védi meg a saját identitását, de nem is tartja azt többé értéknek. A templomok konganak az ürességtől, a keresztény erkölcsöket szégyen tárgyává tették, és a nemzeti önazonosság fogalma gyakorlatilag bűn lett. Mára ott tartunk, hogy amikor migráns hátterű elkövető gyermekeket késel meg egy játszótéren, az eset utáni ellentüntetés résztvevőit – akik a közbiztonságért, gyerekek védelméért emelik fel a hangjukat – letartóztatják, sőt börtönbe zárják, miközben a brit igazságszolgáltatás a túlzsúfolt börtönök miatt tömegesen engedi szabadon az erőszakos bűnözőket. A jogrend nem a rendet, hanem a zavart védi – csak épp nem meri kimondani, mitől fél. Ez már nem csak morális, hanem működési csőd. Nem véletlen összefüggés talán az sem, hogy a napokban Trump elnök többször „lerosszfiúzta” London polgármesterét egy ízben pedig konkrétan „lehülyézte”.

A mai állapot tehát nem hirtelen változás, hanem egy évszázadokkal ezelőtt megindult folyamat természetes gyümölcse. Már Chesterton idejében is látható volt, hogy ha a kereszténységet mint erkölcsi és kulturális alapot elvetik, előbb-utóbb más vallás és más világnézet lép a helyébe. A történelem nem tűri a vákuumot. Az iszlám térnyerése nem elsősorban hódítás, hanem betöltés. Annak a helyét foglalja el, amit a nyugat kiürített – önként, lelkiismereti kábulatban, kényelmes cinizmussal.

Ezért ez a hír nem elszigetelt adat, hanem történelmi diagnózis: Anglia elveszítette önmagát, mert feladta azt, ami évszázadokon át identitást adott neki. És ha a név Mohamed – nem egy, hanem tízezerszer – akkor nem a jövő veszélyéről, hanem a jelen állapotáról beszélünk. És a kérdés már nem az, hogy lehet-e még visszafordulni, hanem az, hogy hányan akarják még egyáltalán.