A brit hadsereg veteránját bűnösnek találták abban, hogy csendben imádkozott egy abortuszklinika előtt. Feltételes szabadláb és 4.3 millió forintnyi bírság várja az angol életvédőt.

A bournemouthi magisztrátusi bíróság a hetekben bűnösnek találta Adam Smith-Connort abban, hogy még 2022-ben, Bournemouthban csendesen imádkozott egy abortuszklinika előtt – tüntetési célzattal.

A bíróság „Smith-Connort feltételes szabadlábra bocsátotta, és kötelezte őt 9 ezer font (mintegy 4.3 millió forint) vádköltség megfizetésére”– közölte szerdai sajtóközleményében az Alliance Defending Freedom (ADF) International.

A feltételes szabadlábra helyezés Smith-Connor esetében annyit tesz, ha a következő két évben bármilyen jövőbeli bűncselekményért elítélik, akkor lecsukják. Mivel napjaink Angliájában már közösségi médiában közzétett posztok miatt is kerültek börtönbe emberek, a veteránnak ügyelnie kell, ha nem akar rács mögé kerülni.

Smith-Connor esete nem mindennapi. A férfi 2022-ben azzal a célzattal kereste fel a brit terhességmegszakítási tanácsadó szolgálat (igen, ott ilyen is van) egyik abortuszintézményét, hogy imádkozhasson fiáért, aki egy abortuszban veszítette életét több mint húsz évvel ezelőtt. Abban az abortuszban ő maga kérte egy hasonló intézmény közreműködését.

A megtért apa az imádságos demonstrációjáért kezdetben csak pénzbírságot kapott, később azonban büntetőeljárást indítottak ellene, mivel az abortuszklinika előtti megjelenése egyenlő „az abortusz helytelenítésével”, sőt „egy ponton a fejét enyhén lehajtottnak és kezeit összekulcsoltnak látták”. 

„Ma a bíróság úgy döntött, hogy bizonyos gondolatok (csendes gondolatok) illegálisak lehetnek az Egyesült Királyságban”– közölte a tárgyalása napján Smith-Connor.

„Mindössze annyit tettem, hogy imádkoztam Istenhez, saját elmém magányában – és mégis bűnözőként ítéltek el? […] Nagyon nyugtalanít, hogy szabadságjogaink olyan mértékben csorbulnak, hogy az Egyesült Királyságban már a gondolatbűncselekményeket is üldözik”.

Forrás: ADF UK