Milyen elvek, eszmények alapján definiálható és ezeknek milyen gyakorlati politikai, társadalomformáló kimenetei, következményei vannak? Kell-e változnia, változtatnia a 20. század derekán kikristályosodott megjelenési formáin? Nádor Zsombor gondolatai. Első rész.
A kereszténydemokrácia és a kereszténydemokrata politika meghatározó sarokpontjai, szegletkövei a keresztény identitás, a demokratikus elkötelezettség, a néppártiság és az integráló jelleg, mely utóbbi arra utal, hogy pragmatikus világnézeti pártokként, a kereszténydemokrata szervezetek szakpolitikai kérdésekben számtalan eszmei áramlat hasznosítható meglátását olvasztják magukba. A kereszténydemokrata pártok többségükben a 20. század első felében alakultak meg, s egyszerre hordozták magukon az immár egyházaktól szervezetileg független és a demokráciával megbékélt keresztény politikum jegyeit, a néppárti nyitottságot és az össztársadalmi felelősségvállalást. A perszonalizmus alapján az emberi személy teljességét, az egyén és a közösség egyensúlyát vallották, választ adva ezzel az individuális liberalizmus és a személyt a közösség fogaskerekévé degradáló szocializmus reduktív antropológiáira, politikai zsákutcáira. A szubszidiaritásból kiindulva erősítették a helyi közösségeket, régiókat. A szolidaritás keresztény eszméjétől áthatva pedig a társadalmi igazságosságot igyekeztek előmozdítani, ebben az esetben is elkerülve a liberális kapitalizmus és a kollektivizmussal kacérkodó szocializmus túlkapásait, hibáit. Az évszázados európai háborúskodást követően és a társadalmakon belüli osztály- és nemzetiségi konfliktusok helyett a megbékélést, ennek eredményeként pedig a gazdasági prosperitást és jólétet tűzték ki célul.
A kereszténydemokrácia deklaráltan épít a Római Katolikus Egyház szociális tanítására, de azt alkalmazhatóvá tette az egyház-állam szétválasztásában élő modern európai társadalmak számára. Egyúttal sikerült megőriznie az alapelvek és értékek természetjogi és morális megalapozottságát. A kereszténydemokrácia a kezdetektől fogva tudatosan törekedett arra, hogy a teljes társadalom számára néppárti megoldást kínáljon, viszont ragaszkodott keresztény értékeihez és az azokból fakadó politikai döntésekhez.
Az európai integráció kereszténydemokrata békeprojekt volt. Robert Schuman, Alcide de Gasperi és Konrad Adenauer egyaránt kereszténydemokrata politikusok voltak, akiknek életét és politikai vízióját is meghatározta személyes hitük.
A magát a liberalizmustól és a szocializmustól egyaránt megkülönböztető és egyenlő távolságra helyező kereszténydemokrácia működőképességét az európai integráció sikere, az évtizedekre megteremtett és a közelmúltig elveszíthetetlennek hitt béke és gazdasági jólét éppúgy igazolja, mint az európai nemzetállamokban kivívott eredményei.
(Kép forrása: Jon Tyson – Unsplash)
