A progresszív liberalizmus relativizálni próbál minden értéket
A kormánypárti politikus a Christian Democratic és a kereszténydemokrata Szent István Intézet által szervezett A kereszténydemokrácia esélyei és lehetőségei Európában című pódiumbeszélgetésen kiemelte, azt tapasztalják Európában, hogy a keresztény értékeket egyre inkább háttérbe akarják szorítani.
„Mintha ezt meghaladták volna, ez egy múzeumba való dolog lenne, egy poros vitrinbe kellene zárni, mert eljött egy sokkal jobb és fontosabb korszak, a progresszív liberalizmus” – fogalmazott.
A progresszív liberalizmus relativizálni próbál minden értéket, és megkísérel minden kapaszkodót elvenni, ami a nemzeteket megtartotta évszázadokon át itt, Közép-Európában is – fejtette ki, ezen értékek között említve a nemzetet, a családot, a hitet, a nemeket és a házasság fogalmát.
Megpróbálják ezeket elvenni, mondván, nem minden az, aminek látszik, és mindebből a liberális gondolkodás alapján aztán egy közönyös massza lesz – mutatott rá, kijelentve: a 21. századi európai politikában a legfontosabb hadszíntér az identitás kérdése lesz.
Szólt arról is, hogy azokat, akik megvallják és a politikában képviselik a keresztény értékeket, folyamatos támadás alá helyezik, és rögtön különböző címkékkel illetik.
A teljes cikk ide kattintva olvasható.