Milyennek kell lenniük egyházainknak, közösségeinknek, ha komolyan kívánják venni elhívásukat, hogy az igazság és az irgalom szigetei, előmozdítói és eszközei legyenek? Szembe merünk-e azzal nézni, hogy a kereszténység azért nem gyakorol kellő hatást kultúránkra, mert hűtlenek vagyunk az evangelizációs feladatunk elvégzésében? Nádor Zsombor írása.

Keresztény hitünk nem egy filozófia, vagy világnézet csupán, hanem az ember rendeltetéséről mondható végső igazság. Ebből fakadó kötelezettségünk, hogy minden embertársunknak elmeséljük azt a történetet, amely egyedül számít életünkben: Jézus Krisztus megváltó művét és annak életünkre gyakorolt egzisztenciális hatását.

Képesnek kell lennünk felébresztenünk a fogékonyságot az egyetemes érvényű értékek és a morál iránt. Keresztény gyülekezeteink feladata, hogy felizzítsák az emberekben személyi méltóságuk és szabadságuk tudatát, és hirdessék az ebből sarjadó jogokat, de ezzel párhuzamosan az erkölcsi kötelességeket is.

A keresztény közösségeknek jellé kell válniuk egy atomizált világban, átformálva azt és tanúságot tenni arról, hogy hitünk a krisztusi élettörténetre épül.

A közösségben és a közösségért folytatott küzdelemben szélesedik ki az egyházi tudatunk, így nem elégedhetünk meg a kereszténység individuális aspektusaival. Az egyház kontextust kínál hitünknek, megóv az egyoldalúságtól, járható utakat és szilárd talapzatot nyújt utunk folytatásához.

Egyházainknak az élet kultúráját kell képviselniük és ennek különböző módokon meg is kell nyilvánulnia, felismerhetővé kell válnia. Az ’élet barátai’ elfogadják a gyermekáldást, segítik az éhezőket, betegeket, védelmezik az emberi életet, a szabadságot és a demokratikus államberendezkedést, támogatják a családokat és a teremtett környezet megóvását, igyekeznek előmozdítani az ökumenizmust és a vallásközi párbeszédet, tetteiket a szolidaritás vezérli, s végül tisztelik a másik embert, annak kultúrájával együtt.

Ugyanakkor a társadalmi rendet csak akkor leszünk képesek megreformálni és morálissá tenni, ha először magunkban sürgetjük az erkölcsi élet megújulását, s leásunk emberi életünk gyökeréig és megtisztítjuk azt.

A kereszténység illetékesnek érzi magát abban, hogy a társadalommal kapcsolatos erkölcsi elveket hirdessen. Egyházaink meggyőződéssel vallják, hogy feladatuk támogatni mindent, ami igaz, jó és szép található az emberi közösségekben, s előadniuk a perszonalitásra, a szolidaritásra és a szubszidiaritásra épülő szociális tanításukat és erkölcsi dolgokban ítéletet mondani, ha szükséges.

Hitünk alapja a szeretet. A szeretetnek az a civilizációja, amely a társadalmat emberibbé, a személyt teljesebbé teszi, s amelyet a kulturális cselekvések valamennyi szintjén normává kell emelni, előrébb helyezve az igazságosság kritériumánál is.

A nyugati civilizáció nem korlátozhatja magát a gazdaságra és a politikára. Az értékeknek, kultúrának, vallásnak is szóhoz kell jutnia a jövőnkről való együttgondolkodásban. A kereszténység igyekszik érvényre juttatni az általa vallott értékeket a posztmodern kulturális légkör keretei között is. Ez arra kötelez, hogy a kereszténység folytassa az általa vallott értékek elfogadtatásáért és azok védelméért való lankadatlan munkálkodását. Hiteles tanúságot kell tennünk Isten kegyelmi ajándékáról. Hírnökké és misszionáriussá kell válnunk Európa újraevangelizálásában.

Közösségeink a keresztény társadalometika talaján állva szolgálnak és egyben az igazságosságra, a szolidaritásra, a szubszidiaritásra, a közjóra és a morálra hívnak. Rámutatnak a helyesen értelmezett szabadság, a társadalmi szeretet értékére, valamint a jogra, mint közösségi életünk normájára és láthatóvá teszik a család, a házasság és a munka keresztény dimenzióit.

A hitet akkor tudjuk hitelesen hirdetni, ha jelen vagyunk a társadalmi törésvonalak mentén és egyéni egzisztenciák krízishelyzeteinél egyaránt. Ott kell elérhetőnek lennünk, cselekednünk, ahol az emberek szenvednek, kétségbeesnek, szabadítást várnak, s ahol a humanitást az igazságtalanság, az erőszak vagy a megvetés torzítása fenyegeti.

A kereszténység, felismerve és elfogadva, az ʽörömhír’ hírvivői szerepére vonatkozó elkötelezettségét, nem marad távol a politikai fejlődéstől. Joga és igénye a demokratikusan megválasztott politikai erőkkel való párbeszéd. Hozzá kíván járulni a politikai döntéshozók és az állampolgáraik közötti párbeszédhez.

A hívő közösségeknek az értékalapú politikát kell támogatniuk és ebbe az irányba kell ösztönözniük másokat is. De azt is tudniuk kell, hogy a politika nem képes létrehozni azokat az értékeket, melyekre épülnie, melyekből merítenie kell. A társadalomnak szüksége van a politikai intézmények és a civil szféra közötti együttműködésre.

Olyan közösséggé kell válnunk, melyet radikális, golgotai szeretet vezérel. Olyan egyházzá, amely a Szentháromság képét hordozza magán és azt mutatja fel a világnak. Olyan emberek csoportjává kell lennünk, akik az igazságra éhesek, de mindezt alázattal, jézusi szeretettel keresik, s mindenkor készek Isten kezében eszközzé válni és alternatívát felkínálni önközpontú, reményvesztett és erőszakos világunk számára.