Számos kifogásolnivalója akad a kereszténységet ellenzőknek az Ótestamentum lapjain. Az egyik ilyen a rabszolgaság támogatásának kérdése is.

Az Ószövetség értelmezéséhez elengedhetetlen az Újszövetség beható ismerete. A bibliatudósok 3-4 holt nyelv ismeretén túl elképesztő lexikális tudással rendelkeznek az adott kort lefedő történelemtudomány eredményeit illetően. Innen kiindulva hamar azt gondolhatnánk: fölösleges hozzálátni a „helyes értelmezés” kérdésének, ide szinte lehetetlen eljutni és maradnak a mondvacsinált, ilyen-olyan magyarázgatások, amikkel nem kell foglalkozni.

Jordan Peterson világhírű pszichológus előadásaiban rendszeresen hangsúlyozza: az ószövetségi történeteknek egyetemes üzenete van, ami minden korban igaz, függetlenül attól, hogy a konkrét lejegyzett történetet igaznak vagy fikciónak tartjuk. Hiszen az lehet igaz, ha egy személy leírja aznap mit reggelizett, de ez senkit nem érdekel; azonban az, hogy Jónásnak, mikor egy társadalomban fel kellett volna emelnie a hangját és még sem tette, ennek következtében pedig az élete minden aspektusa darabjaira kezdett széthullani – ez még ha így nem is feltétlen történt meg, a mögöttes tartalom örök érvényű igazságot fejez ki.

Tehát az Ószövetséggel lehet és kell is foglalkozni. De mi a helyzet a rabszolgaság kérdésével, amit nyilvánvalóan nem ítélnek el kategorikusan a Krisztus előtti könyvek szerzői.

A rabszolgaság kifejezése rengeteg különböző dolgot próbál meg egyazon szóval lefedni. Amikor rabszolgaságról beszélünk, nem ugyanazt értjük az afrikaiak által eladott, amerikába elhurcolt feketék rabszolgasága, és például az ószövetség korabeli népek körében „alkalmazott” rabszolgaság alatt.

Léteztek például elszerződött szolgák is például olyan társadalmakban, ahol az egyén túlélése nem volt máshogy biztos, minthogy egy házhoz, koszt-kvártélyért elszegődjön életen át tartó szolgaságra.

A keresztények kritikusai alapállításként fogalmazzák meg, hogy a héber biblia nem ítéli el más emberek személyes tulajdonban való tartását, hiszen például már Mózes második könyvében is külön rendelkezéseket írnak, hogy milyen körülmények között lehet rabszolgát venni, tartani, elbocsátani. („Ha héber rabszolgát vásárolsz, hat évig szolgáljon, de a hetedikben menjen el szabadon, váltságdíj nélkül.” 2Móz. 21,1)

Isten tehát úgy tűnik nem csak hogy nem ítéli el a rabszolgaságot, de megengedő ezzel a gyakorlattal szemben.

Az igazság azonban az, hogy Isten nem beleegyezését adja a rabszolgatartáshoz, hanem instrukciókat fogalmaz meg.

Szabályozást láthatunk a Biblia lapjain és nem helyeslést.

Ez könnyebb megérteni, ha megnézzük, mit mondott Jézus a házasságról és a válásról Máté 19. fejezetében. Jézus elmondja, hogy nem szabad válni.

„De azok mondták: »Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk válólevelet?« »Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket – felelte –, de kezdetben nem így volt.«”

Jób könyvét olvasva hamar világossá válik, hogy a világ amelyben élünk nem fair. Sőt egy tőből elrontott, igazságtalan világban élünk. A válólevél egy társadalmi feszültségeket enyhítő szabályozás volt, de kezdetben nem így volt. A Tereméts könyvében ezt olvassuk: „Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő.”

A szemet szemért elve is egy enyhítő szabályozás volt, hogy az emberek ne mészárolják le egymás családját másodízig egy borjú ellopásáért.

Az Ószövetség bizonyos törvényei szabályozások és nem a tett helyeslését vagy bátorítását fejezik ki Isten részéről.