
Január derekán máris túl vagyunk az idei Golden Globe díjátadón. A minden évben megrendezett, előkelő esemény meghatározó pontja a filmszakmának, és ahogy Hollywoodtól elvárható, a Golden Globe-ot is olykor csip-csup drámák övezik. Botrányos konferanszok, botrányos átvételek, semmi komoly.
Idén azonban a mikrofont magához ragadó amerikai komikus, Nikki Glaser prófétai módon szólta el magát. Mielőtt elkezdte taglalni, hogy a díjátvevő, köszönetnyilvánító beszédekben mely személyek kerültek elő a legkevesebbszer, úgy fogalmazott, ezek a beszédek „tüzesek” voltak („the acceptance speeches have been on fire”).
A köszönetnyilvánító beszédekben az édesanyákat említették a legkevesebbszer, összesen három alkalommal, Glaser azonban kiemelte, hogy „Istent, a világmindenség teremtőjét” még az anyukáknál is kevesebbszer, összesen 0, azaz nulla alkalommal említették – „ami nem meglepő ebben az istentelen városban”.
Egy nappal az eseményt követően Los Angeles-megyében több mint 10 ezer otthon vált a lángok martalékává az egyik legnagyobb tűzvészben, amit California valaha látott.
Önmagában ez egy elég erős kép, de senki ne adjon olyat a keresztények szájába, hogy belemagyarázzuk: az isteni bosszú csapott le végre Hollywoodra!
Barsi Balázs atya, ferences szerzetes szokta mondani, hogy előbb-utóbb szükségszerűen összeomlik minden, ami nem Krisztusra támaszkodik, hiszen az Atya benne teremtett és tart fenn mindent.
Ebből a szempontból talán érdekesebb a kérdés, hiszen a nyilatkozó szakértők szerint a károk mértéke szükségtelenül nagy. A tüzek megjelenésekor késve kezdték az oltást, a tűzcsapok kiemelkedően magas hányadánál nyomásproblémába ütköztek – tehát nem csak szervezeti, szervezési, hanem infrastruktúrális problémák is jócskán felléptek, amely hibák elfogadhatatlanok egy tűzvésznek földrajzilag ennyire kitett területen.
A dekadencia mintavárosában nyíltan kinevetik az Istent, és ünneplik, hogy végre kiszorították Őt maguk közül. A keresztények azért csak imádkozzanak tovább, hogy legyen a kaliforniaiakra gondja az Istennek az újjáépítésben, hamár a Venice Beach homokján ők már elfelejtették, hogyan kell sziklára építkezni!