
Hála és tisztelet egykori tanárának, Szerencsés Károly történésznek a laudációban megfogalmazottakért, valamint a CÖF-CÖKA Kuratóriumának a bizalmukért!
Ahogy köszönőbeszédében Máthé Zsuzsa fogalmazott:
“A nyilvánosságban szólva megtapasztaltam, hogy keskeny, nagyon keskeny az az út, amin járnunk kell, ha komolyan vesszük az általunk képviselteket.
Mi, szellemi honvédők ugyanis nem eshetünk a hübrisz csapdájába, nem lehetünk elbizakodottak és soha nem tekinthetünk el – legnagyobb és legalaposabb indulataink közepette sem – az emberi méltóság tiszteletétől. Nem beszélhetünk másként, mint ahogy élni igyekszünk, a hitelesség legnagyobb kincsünk kell, hogy legyen.
Sokszor nemtelen küzdelemben, agresszív támadások mellett kell így, ebben a szellemben hűséggel helytállni, tudva azt, hogy minden rosszul megválasztott szó, nem koherens tett vagy elhibázott érv az általunk képviselt szent ügyeknek: Isten, család és haza dolgának ártanak.
Mindezeket tudva, a közéletben szerepet vállalva felelősségünk szinte elhordozhatatlan lenne – Isten kegyelme nélkül. Vele viszont mindannyian, a legerőtlenebbek is képesek lehetünk önmagunk korlátain átlépve csatába menni az igaz ügyért.”
Csapatának tagjaiként, mi is szeretetteli gratulációval köszöntjük Intézetünk vezetőjét – és gratulálunk természetesen a többi díjazottnak:
Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnökének;
Mezey Katalin, Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordítónak;
és a külföldi kitüntetett Václav Claus, a Cseh Köztársaság második elnökének!