Részt vettünk az aktuális oktatási kérdésekkel foglalkozó szülői egyeztetési fórumon
A címben szereplő mondat a 6 éves kor alatti gyermekek okoseszköz használatának veszélyeire irányította a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a gyermekeknek emberekre van szüksége, akikhez kötődhet, tárgyak kapcsán azonban nem kötődés, hanem függés alakul ki. A probléma gyökere tehát itt van, hatása azonban már az iskolás korosztályban is drámaian érződik.
Az aktuális oktatási kérdésekkel foglalkozó szülői egyeztetési fórumon Rétvári Bence miniszterhelyettes úr meghívására Intézetünk is képviseltette magát, ahol igazgatónk, Máthé Zsuzsa kifejtette, hogy „a gyerekek mobileszközökkel kapcsolatos függése olyan erős, hogy már az iskolai órákon is egyre többször veszik elő az okostelefonokat, ezzel ellehetetlenítve az órákon való aktív részvételt, a tananyagban való elmélyülést.
Ugyancsak napi tapasztalat, hogy az óraközi szünetekben és a menzán ülve is egyre kevesebbet beszélgetnek a gyerekek, egymás mellett ülve is saját készülékükbe merülnek, ami a közösségeik meggyengüléséhez, a társas készségek sorvadásához és a pótolhatatlan iskoláskori offline élmények elmaradásához vezet.”
Máthé Zsuzsa pozitív példának hozta fel az angliai, illetve szlovákiai helyzetet: ezekben az országokban mentesítették a köznevelési intézményeket a mobiltelefonok okozta nehézségektől. Ez még égetőbbé teszi a témában hazánkban támadt feszültségpontok feloldását, nálunk ugyanis a szülők között messze nincs egyetértés az iskolai mobiltelefon-használat korlátozása ügyében.
A Szent István Intézet számos hazai és nemzetközi szakértővel egyetértésben azt támogatjuk, hogy a gyermekek legalább az iskolában töltött időszakban, az iskolai kortárs közösségeikben legyenek védettek az okostelefonok csábításától, hogy képessé váljanak az egymásra figyelésre.