Egyetemisták számára kiírt pályázatunk legkiválóbb írásait gyűjtöttük egy kötetbe
Megjelent kiadványunk az egyetemistáknak kiírt esszépályázatunkra érkezett írásokból!A 2024. évi magyar uniós elnökséghez kapcsolódóan arra biztattuk a jövő értelmiségét, hogy gondolkodjanak el Európa távlatai és alapértékei kapcsán.Az egyetemisták számára kiírt pályázatunkkal célunk volt, hogy ráirányítsuk a figyelmet Európa megtartó fundamentumaira, s azon belül is közösségünk keresztény gyökereire – minthogy az európai integrációt megálmodó alapító atyák is a kereszténydemokrácia talaján álltak, s az egyház társadalmi tanításából kívánták elvégezni a kontinens háború utáni megbékítését és újbóli felvirágoztatását.
Nádor Zsombor kollégánk, a bíráló bizottság tagjaként úgy fogalmazott: „Felemelő érzés volt az adventi időszakban azzal szembesülni, hogy vannak olyan tehetséges magyar fiatalok, akiket érdekel a keresztény európaiság és az ehhez való – magyar olvasatú – hozzászólás lehetősége.
A gyűjtemény ide kattintva letölthető, olvasható.