
Nádor Zsombor, legfrissebb tanulmányunk szerzőjének írása.
Szokatlannak tűnhet, hogy intézetünk egy év elteltével bővítve ad ki egy tanulmányt, s az ahhoz kapcsolódó közösségi médiás poszt témáját is megismétli. A 2024 tavaszán megjelentetett emberi méltóságról szóló tanulmányunk továbbírását, valamint az ahhoz kapcsolódó újabb Facebook poszt megszületését két tényező indokolja. Egyrészt a téma kulcsfontosságú – s erről a dimenzióról szeretnék ebben a posztban néhány gondolatot megosztani, amelyek szerencsés esetben elvezetnek a tanulmány elolvasásához is. A másik ok prózai: a Hittani Dikasztérium tanulmányunk megjelentetése után adta ki többéves munkájának az összegzését, a Dignitas Infinitat, Nyilatkozat az emberi méltóságról című dokumentumot, az pedig feltétlenül szükségesnek tűnt, hogy a Római Katolikus Egyház emberi méltóságról vallott tanításának legfrissebb összegzését is figyelembe vegyük elemzésünkben.
Tanulmányunk igyekszik teológiai, filozófiai és jogi szempontok alapján is körbejárni a kérdést és bemutatni, hogy az emberi jogok és a demokratikus eszmény alapjául szolgáló méltóság fogalmának gyökerei abban a méltóságban keresendők, amely minden embert megillet. A Szentírás tanúságot tesz arról, hogy Isten saját képmására teremtette az embert, akinek ebből fakadóan kitüntetett helye van a teremtésben. Az istenképűség következtében valamennyien egyenlők és azonos méltóságúak vagyunk. Az Újszövetségben a teremtettségből fakadó méltósághoz társul még a Krisztusban és Krisztus megváltó műve által elnyert adoptált istenfiúság méltósága és egyenlősége. Az emberi jogok és a demokratikus eszmény alapját képező méltóságfogalom értelmetlenné, megfoghatatlanná, ideológiák által szabadon alakíthatóvá válik, ha elválasztjuk teológiai-természetjogi gyökerétől.
Különös hangsúlyt kap mindez napjainkban, amikor a korábbi, viszonylag könnyen értelmezhető szembenállások összekeverednek, felülíródnak és sokszor a felismerhetetlenségig bonyolódnak. Immár nem tudjuk leírni korunkat és nézeteinket egy olyan világnézeti ellentétpár mentén, mint a jobb- vagy baloldaliság, az urbánus vagy népi alapállás, a szekuláris vagy teista meggyőződés, a globalista vagy nemzeti identitás, vagy éppen a nagy politikai rendszerekhez, eszmeáramlatokhoz való kapcsolódás mentén való önmeghatározás. Ezekből mintha egyszerre többre vagy egyfajta sajátos keverékre, brikolázs identitásra lenne szükség az önmeghatározáshoz. Ahogy a minket körülvevő világ, úgy kapcsolatrendszerünk és önmagunk is nehezebben meghatározhatókká váltunk.
Ebben az útvesztőben az emberi méltóság fogalma egy határozott értékválasztást jelent. Annak függvényében, hogy magunkat Isten teremtményének tekintjük-e, akinek (minden más embertársunkhoz hasonlóan) elidegeníthetetlen méltósága van; vagy pedig Bábelt játszva magunktól (önnön eszünktől, jogalkotási képességünktől) eredeztetjük méltóságunkat és azt nem tartjuk mindenkor és mindenkire érvényesnek (lásd abortusz, eutanázia, társadalom peremére szorítottak, stb.), akkor világosan kiviláglik, hogy mit gondolunk magáról az emberről. A 21. század elejének a posztmodernen is túllépő káoszában a lényegi kérdések és a lényegi törésvonalak antropológiai problémákká váltak.
A tanulmányt ide kattintva olvashatják.