Most, hogy mintegy ezer évvel később egy intézetet hívunk életre, melynek Szent István nevét adjuk, számot kell vetnünk azzal, hogy miért éppen az ő nevére kereszteljük. Mi az az évszázadokon átívelő erős szellemiség és valódi örökség, amely a Szent István Intézet alapító céljait összekapcsolják első királyunk tevékenységével?

Államalapító királyunk 975 körül született, és a Vajk nevet a keresztségben cserélte Istvánra. Augusztus 20-i ünnepünk a király halála után 45 évvel történt szentté avatásának és oltárra emelésének napja. Szent István legfontosabb igyekezete az volt uralkodása végén, hogy megfelelő utód vigye tovább a fiatal magyar királyságot és az ő örökségét.

Istvánt, Géza fejedelem fiát 1000 karácsonyán vagy 1001 újévén koronázták meg. A világtörténelem azon kevés királyai közé tartozik, aki sohasem vezetett sikertelen háborút, de még vesztes csatájáról sem tudunk. Hosszú uralkodási idejét tekintve pedig valószínűleg ő az egyetlen ilyen sikeres hadvezér. De harc helyett külpolitikájában alapvetően a békére törekedett, hiszen ez segítette a belpolitikában is. Harmincnyolc esztendős regnálása alatt a Kárpát-medencében letelepedő törzsi nemzetségi szervezetekből egységes, önálló királyságot alakított ki, amely nem volt semmilyen nagyhatalom vazallusa. A belső lázadásokat (Koppány, Ajtony, Gyula) leverte, európai uralkodóhoz méltóan pénzt veretett, törvénykönyveket és okleveleket adott ki, megszervezte a vármegyerendszert és a püspökségeket, német és olasz hittérítők segítségével terjesztette a kereszténységet. Hisszük, hogy az a felelősség, amellyel Szent István megszervezte az államot, megvédte a magyar nép szabadságát a külső és belső ellenségtől, és elterjesztette a kereszténységet, mindezzel a legfontosabb alapokat rakta le.

Élete utolsó évtizedében a legfontosabb feladata az lett, hogy olyan örökösre hagyja az országot, aki folytatja munkáját, és tovább erősíti a fiatal keresztény magyar államot Európában. Istvánnak több fia is volt, akik fiatalon elhunytak, közülük kettőnek a nevét ismerjük. Az idősebb lehetett Ottó, aki gyermekkorában vagy ifjúkorában meghalt. A fiatalabb Imre, akit eredetileg Henriknek kereszteltek (ebből lett Henricus, Emericus, Emre, Imre), tehát nem készült eleinte uralkodásra. Mikor azonban ő maradt az egyetlen örökös, egyre több feladatot kellett vállalni az államügyekből. Részt vett István oldalán a német császár seregének elkergetésében és Bécsig űzésében, az apja által íratott Intelmek segítségével pedig lelkileg is felékesíthette magát a keresztény uralkodó erényeivel. István király nem csak gyakorlatias, anyagi hasznot és uralmat hozó tanácsokkal látta el, hanem a láthatón kívül, a láthatatlan ellenséggel és önmagával szembeni harcra is felkészítette. A király saját élete példájából tudta, hogyan lehet céltudatos, mégis jámbor és alázatos uralkodó. A kor szokásainak megfelelően határozottan bánt ellenfeleivel, de több olyan cselekedetéről tudunk, az elfogott ellenséges német sereg hazaengedésétől a fellázadt és elmenekült Gyula családjának elengedéséig, amelyek kiemelik Istvánt az európai átlaguralkodók közül. Az Intelmek tudós nyelvi megmunkálása és erkölcsi mondanivalója is jól szimbolizálja a Szent István Intézet céljait. Tudományos igényű szellemi műhely kíván lenni, mely azt bizonyítja, hogy annak a nemzeti közösségnek van jövője, melynek középpontjában a bibliai emberkép áll. Fontos cél, hogy a történelmi egyházak társadalmi tanításait mindenkor szem előtt tartva megvédjük a keresztény kultúra értékeit a jelen közéleti vitáiban. Az Intézet értelmezhető keresztény válaszokat szeretne nyújtani a közgondolkodás számára a jelen és a jövő legfontosabb kihívásaira.

Szent István terve az lehetett, hogy visszavonul, és hatalmát fiának adja át. Imre herceg, aki időközben megnősült, azonban nem élhetett a jótanácsokkal, az öröklött adományokkal és javakkal. 1031-ben, hat nappal megkoronázása előtt meghalt. Egy német krónika szerint vadkan által, egy erdei vadászat alkalmával történt a tragédia. A hirtelen és rejtélyes haláleset nagyon megviselte az uralkodót. A legendák és a krónikák betegségről, halálos kórságról, lábfájásról, a király testi elgyengüléséről szólnak. Ahogyan az uralkodó is családi megoldásban látta öröksége továbbvitelét a közösség számára, az Intézet is fontosnak tartja, hogy szabad személyekből álló közösségekre, valamint családokra épüljön a jövő Magyarországa, az egyéni és közösségi felelősség valamint a szabadság egyensúlyán.

Egyes krónikások odáig mennek, hogy István akkori gyengeségével magyarázzák a trónutód megkeresésének további nehézségeit. Ezek szerint István unokatestvérét, Vazult (Vászoly) akarta utódjául, de gonosz felesége, Gizella megvakíttatta és fülébe forró ólmot öntetett a kiszemelt trónörökösnek. István betegen feküdt, csak annyit tehetett, hogy Vazul fiait menekülésre biztatta. Ezen leírásokkal szemben valószínűbb, hogy nem az egyébként szintén szent életű Gizella, hanem maga István tette uralkodásra alkalmatlanná rokonát, aki ellene lázadt és nem vitte volna tovább a keresztény királyságot. Gyermekeit pedig külföldre száműzte. A későbbi korok krónikásának azonban meg kellett magyaráznia, hogyan lettek Vazul fiai és unokái végül mégis István utódai, esetleg a nagy király akarata ellenére is. István a velencei származású Orseolo Pétert jelölhette meg utódjául, aki leánytestvére fia, tehát unokaöccse volt, és nagyobb esély volt rá, hogy német és olasz kapcsolatai révén erősíteni fogja a magyar államot. Szent István legendái arra is utalnak, hogy a király, nyilván mert nem volt nyugodt kényszerű döntésében, az országot életében többször, és halála előtt is Szűz Mária pártfogásába ajánlotta. Érdekes, hogy halála napja is, 1038. augusztus 15-e, Szűz Mária menybevételének ünnepére esett.

István várakozásai Péterrel kapcsolatban nem igazolódtak, a gyengekezű király német hűbérbirtokként vezette az országot. Első királyunk halála utáni húsz évben négy várományos marakodott a trónért. A következő méltó és legendás utód végül Vazul unokája, László király lett (1077-1095). Az ő kezdeményezésére avatták szentté 1083-ban Istvánt, Imre herceget, és nevelőjét a vértanú csanádi püspököt, Gellértet. László király nem azért szorgalmazta az eljárást VII. Gergely pápánál, mert ezzel saját vagy országa dicsőségét akarta növelni, hanem mert még élt a tapasztalat a nagy király különleges személyiségéről, és a sírjánál történt csodás gyógyulásokról. Ahogyan már Szent László idejében látták, egy nép, egy nemzet akkor lesz sikeres, ha büszke tud lenni hőseire, hagyományaira, hitére és a jelenkor kérdéseire adott válaszaiban ezekre is figyelemmel van.

István valóban keresztény életet élt, példamutató uralkodóként járt alattvalói előtt. Fiának íratott Intelmei nemcsak üres szavak voltak, hanem saját tapasztalata. Az ország felajánlása Szűz Máriának egyedülálló cselekedet volt, a korabeli nyugat-európai királyi legendáriumokban nincs rá példa. Bár Szent István öröksége emberi mértékkel, rövid távon úgy tűnt elenyészik, a középkor derekára egy erős európai nagyhatalom jött létre az általa lerakott alapokon. Későbbi századok folyamán, bármilyen vész esetén Szent István személye és állama szolgált követendő eszmeként.

Keresztény hitünk és kultúránk, természetes életünk ma is veszélyben van. Európa végletesen szekularizálódott, a nemzetek alapvető értékeit, létezésének viszonyítási pontjait kikezdték, relativizálják. Bennünket, magyarokat is arról akarnak meggyőzni, hogy hagyományaink helyett idegen alapokra helyezzük nemzeti működésünket.

Egy ezredévnyi távlatból, ha végigtekintünk történelmünk katasztrófáin, melyeket mégis túléltünk, erősen valljuk, hogy a kereszténység alapozta meg hazánk és Európa létezését, így tudott több száz évig iránytű és példa lenni a világ számára.

Úgy tűnik, Szent István örökségének igazi mélységeit még ma sem sikerült valóban megértenünk.

„Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz” –

olvashatjuk az Intelmekben.

A Szent István Intézet ennek megértéséhez, megéléséhez és megvédéséhez kíván segítséget nyújtani.

Írta: Hernády Zsolt, a Szent István Intézet kutatója