Néhány nappal ezelőtt a feleségem őszinte felháborodással a hangjában kérdezte meg tőlem, hogy láttam-e, hogy már megint mi történt. A legrosszabbtól tartva a kristálypohár-készlet irányába pillantottam, de nem tűnt hiányosabbanak, mint két napja, amikor véletlenül én törtem el egyet, úgyhogy fellélegezve kérdeztem vissza: Hát mi történt már megint?

Portugáliában egy férfit választottak meg szépségkirálynőnek!

Igen, rémlett valami hír az elmúlt napokból, aminek nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget, mert ha jól emlékszem, Hollandiában is egy férfit választottak szépségkirálynőnek meg még valahol máshol is, úgyhogy az eset nem egyedi, és szépen illeszkedik abba a bolondériába, ami a civilizációnkon egyre inkább úrrá lesz.

Én az igazán nagy döbbeneteken már egy ideje túl vagyok. Az első akkor ért, amikor arról olvastam, hogy a világ egyik lebrutálisabb küzdősportjában, az MMA-ban összeengedték a ringben Tamikka Brentset, az addig regnáló női bajnokot, a magát nőként identifikáló, valójában férfi Falon Fox-szal, aki úgy megverte már az első menetben, hogy Brents elájult, megrepedt a koponyája és álkapocstörést szenvedett. Ez 2014-ben történt, és emlékszem, a hír akkor sokkolt engem. A második komoly sokk akkor ért, amikor megtudtam, hogy Adam Brysont (jelenleg Isla Bryson), akit többrendbeli nemi erőszakért ítéltek el Skóciában, a női börtönbe zárták, mert nőként identifikálta magát, ahol további nőket erőszakolt meg. Ez volt az az eset, ami után megértettem, hogy a civilizációnk egy mély antropológiai válságon megy keresztül, amikor már arról sincsen konszenzus, hogy ki vagy mi a nő (vagy éppen férfi).

Ezek után egy olyan hír, hogy Portugáliában egy férfit választottak meg szépségkirálynőnek, már nem is lépte át az ingerküszöbömet. A feleségemét viszont igen. A soron következő napok beszélgetéseiben a témát többször felhozta, amiből rájöttem, hogy valamiért nagyon irritálja. Sőt, bántja. Rövid gondolkodás után megértettem, miért. Rendkívül dehonesztáló lehet az ő, vagy bármelyik nő számára, ha a nőiesség versenyében alul marad egy férfival szemben. Csapás ez az amúgy is ingatag önbizalomra, hogy lám már nőnek (sem) vagyok elég jó, hiszen még egy férfi is legyőz. Ha sportversenyeken egy magát nőként identifikáló férfit engednek versenyezni nőkkel, akkor még talán lehet arra hivatkozni, hogy győzzön a jobbik: a méterek, másodpercek, kilók objektív, mérhető dolgok.

De egy szépségversenyen nem ilyen.

Egy szépségverseny kizárólag a társadalmi konvenciókról szól, nincs objektív mérce. A mostani esetekből ennek legalább világossá kell válnia mindenki számára. A szépségkirálynő versenyeknek már nincs köze a női szépséghez (lehet, hogy sosem volt), a nők ugyanis sokszínűek, ezerfélén szépek és csak azért, mert valaki átalakítattja a testét, még nem lesz nő. Ez az elképzelés abból a mechanisztikus felfogásából származik, amikor úgy tekintünk az emberre, mint egy Transformerre, ami lehet robot, vagy a részek átrendezése után lehet autó, repülő vagy bármi más is. Az ember nem gép, annál sokkal több. A felpumpált mellek, feltöltött ajkak, kikerekített fenekek karikatúrái a nőiességnek, és nem megvalósítói. Nem tartoznak hozzá a női mivolt lényegéhez. Csak azért mert egy nő feltöltette a mellét, a száját vagy a fenekét még nem lett jobban nő, mint az, aki ezt nem tette. Ha pedig egy férfi tesz ilyet, attól még nem lesz jobban nő, mint bármelyik született nő. Márpedig a portugál és holland szépségkirálynő-versenyek zsűrije ezt állítja. Döntésükkel azt állítják, hogy a nőiesség csak a külsőségekben valósul meg, mégpedig azokban a külsőségekben, amelyeket ők relevánsnak tartanak. Ez pedig valóban sérelmes nem csak a feleségem, hanem minden nő számára.

(Kép forrása: TikTok)