Ötpontos javaslatot fogalmazott meg a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és a Szent István Intézet a gyermekjogok védelme érdekében

Közleményükben emlékeztetnek, hogy az ENSZ Közgyűlése 34 évvel ezelőtt, november 20-án fogadta el a gyermekjogi egyezményt, azóta ez a nap a gyermekjogok világnapja. Az egyezmény a gyermekeket megillető jogok minimumát foglalja össze, mint a gyermekek életben maradáshoz, fejlődéshez, védelemhez és a társadalomban való részvételhez fűződő jogaikat, amelyeket minden részes állam köteles garantálni. Akkoriban a gyermekjogok érvényesülése elsősorban a fejlődő országokban jelentett kihívásokat, mostanra azonban az európai gyermekek „biztonságát, egészséges fejlődését fenyegeti új veszélyek sora” – írták.

Emiatt öt pontban fogalmazták meg javaslataikat az európai döntéshozóknak, ebben szorgalmazzák az illegális migráció feltartóztatását, javasolják, hogy a gyermekek a születési nemükben kiteljesedve nőhessenek fel, továbbá, hogy regulázzák meg a techóriásokat. Sürgetik a békét és fellépést várnak az európai életformánk elleni nyílt támadásokkal szemben. Kifejtették, a tömeges illegális migráció következtében Európa-szerte nő a köznevelési intézményekben a kulturális, vallási különbségekből adódó konfliktusok száma; a tanári, segítő pályák vonzereje pedig ezzel összefüggésben is rohamosan csökken.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.