Kevés szóval lehet manapság olyan gyorsan lejáratni bármit, mint azzal, hogy a „haladás” ellen van. Örökös vesszőparipája ez a „progresszív” oldalnak, mely szélsőségesen ellene van minden hagyománynak, és természetesen e vád alól a kereszténység sem mentesül: sokan úgy gondolják, hogy a vallás, különösen a hagyományos keresztény hit, a modern tudomány, technológia, társadalmi változás és emberi szabadság ellensége. De vajon mennyire igaz ez az állítás?

A keresztény örökség és a „haladás”

Először is: mit értünk haladás alatt? Ha a tudományos és társadalmi fejlődést, akkor ne feledkezzünk el arról sem, hogy ezek nagy része keresztény kultúrában, keresztény világnézet talaján született meg.

A modern természettudomány olyan keresztény gondolkodóktól indul, mint Kepler, Pascal, Newton – akik mindannyian hittek abban, hogy a világmindenség értelmes, rendezetten működik, amely ok nélkül nem jött létre (tehát egy értelmes Tervező hozta létre), és amely épp ezért megismerhető és leírható.

Az egyetemi rendszer, a kórházak, a szociális ellátás, az írásbeliség tömeges terjesztése, a kultúra virágoztatása – mind olyan intézmények, melyek a keresztény egyház középkori munkájában gyökereznek. (A „sötét” középkorról majd a következő részben!) Érdekes ezt összevetni azzal, hogy Európa legfőbb turisztikai célpontjai a mai napig, kevés kivétellel, mind a kereszténységhez köthető épületek, helyszínek.

Az ember méltósága, az élet szentsége, az emberi jogok gondolata nem a felvilágosodás találmánya, hanem a keresztény antropológia logikus következménye. A kereszténység volt az első világnézet, amely azt tanította: minden ember, származástól, társadalmi helyzettől, nemtől, bőrszíntől függetlenül Isten képmása, és ezért ugyanazzal a méltósággal rendelkezik.

Ez az elv képezte később az egyenlő jogok és az emberi szabadság gondolatának alapját, és ez nem a felvilágosodás racionalista világképéből, hanem eredendően a kereszténységtől származik.

Ha a kereszténység valóban „akadályozta volna a haladást”, úgy nem a keresztény civilizációk váltak volna a világ technológiai, gazdasági és tudományos élvonalává.

Tudomány és hit – nem ellenségek

A „hit kontra tudomány” ellentét modern mítosz – és általában a leghangosabban olyanok terjesztik, akiknek egyikhez sincs különösebb közük.

A kereszténység sosem állította, hogy az emberi értelem felesleges vagy káros, hovatovább veszélyes volna, sőt: az értelmet Isten ajándékának tartja, amely képes az igazság megismerésére. Ez a gondolat különösen hangsúlyosan jelenik meg II. János Pál pápa Fides et Ratio (Hit és értelem) kezdetű enciklikájában, amely szerint: „A hit és az értelem olyanok, mint a két szárny, amelyekkel az emberi lélek felemelkedik az igazság szemlélésére.”

A pápa e dokumentumban kifejti, hogy hit és értelem miért vannak egymásra utalva, és miért nem versenytársak. A hit az, ami megóvja az értelmet attól, hogy relativizmusba vagy cinizmusba süppedjen, míg az értelem feladata az, hogy megtisztítsa a hitet a babonától és a szűklátókörűségtől.

A keresztény világszemléletből született tudomány lényege éppen az a felismerés volt, hogy a világ rendezetten, értelmesen működik, mert Isten alkotta, így érdemes kutatni, rendszerezni, megérteni.

A hit fontosságának hangsúlyozása sosem a kutatás ellen szól, hanem az ellen, amikor a tudomány átlépi a saját határait és ideológiává válik, amely abszolutizálja az embert, miközben figyelmen kívül hagyja az erkölcsi korlátokat.

A történelem tele van példákkal, amikor az erkölcs nélküli „haladás” tragédiába torkollott: eugenika, tömeges abortuszprogramok, mesterséges embriók pusztítása, emberkísérletek, de ide sorolható a XX. század ateista diktatúráinak százmillióra rúgó emberáldozata is.

A kereszténység nem az újítás ellen van, hanem a határok nélküli, értéksemleges újítás ellen. A keresztény megkérdezi: „Ez valóban jó az embernek? Összhangban van az igazsággal, az erkölcsi renddel, az emberi méltósággal?” Ha erre a válasz nem egyértelmű, akkor a kereszténység nem tapsol automatikusan.

Ilyenkor jönnek a jelzők: „bigott”, „konzervatív”, „avítt” magatartás, miközben csupán az ember védelméről van szó. A valódi haladás nem csupán technológiai, hanem erkölcsi is. És ebben tagadhatatlanul a kereszténység a világ egyik legfőbb erkölcsi iránytűje.