Prevencióval életet menthetsz!
Az emlőrák a leggyakoribb daganatos betegség a nők körében, ami viszont jó hír, hogy az idejében diagnosztizált betegség…
Az emlőrák a leggyakoribb daganatos betegség a nők körében, ami viszont jó hír, hogy az idejében diagnosztizált betegség…
Ferenc pápa luxemburgi és belgiumi apostoli útján megfogalmazottak nem csak a „katolikus” egyetemeknél tette be a kulcsot. Jó…
Kedves Imre atya! Fiatal korodban nem ismertelek, hiszen már akkor egy idős úr voltál, mikor megszülettem. Azt gondolom,…
Nem tesznek engedményeket a bibliai igazságok rovására, még akkor sem, ha ezek az igazságok ellentmondanak a politikai irányelveknek…
Évente 8000 emlőrák esetet diagnosztizálnak, és megközelítőleg 2000 nő életét veszti a betegség elleni küzdelemben. Köztudott, hogy egy…
Rendkívüli és szemnyitogató adást látthatunk az utóbbi Ez itt a kérdésben az M5 műsorán. A gyermekek kitettsége a…
80 éve, 1944. október 13-án alakult meg a Kereszténydemokrata Néppárt. – vagyis pontosabban, akkor még csak Demokrata Néppárt…
Ha változást akarunk elérni, a diákoknak, pedagógusoknak, szülőknek és intézményvezetőknek együtt kell kialakítani egy olyan kultúrát, amelyben megszűnik…
Ha genderről van szó, egy bíróság is hozhat alkotmányellenes döntést. Bizonyos amerikai államokban nem könnyű se keresztény, se…
Mindig Veled volt, mindig Veled van. Búcsúzunk tőled, kedves István atya. Mikor e sorokat írjuk, Te már valószínűleg…