
Bemutattuk az „Európa 1 percben” című, a Kossuth Rádión féléven át futó rádiósorozatunkból készült kötetünket.
Nagyszerű emberek, izgalmas beszélgetések és felemelő művészi élmények, bő két órába sűrítve, az Operaház Székely Bertalan termében.
A könyvbemutató kezdetén Kozma Imre atya szerette volna köszönteni a jelenlévőket, ám őt az Úr magához szólította – ezt már nem neki szánta feladatul. Így Kozma atya személye előtti tisztelgés, és az ő „Európa 1 percben” sorozatban megfogalmazott gondolatai, valamint Pető Zoltán, az MTVA programigazgatója indították az estét.
Az első kerekasztal-beszélgetésben
- Földváryné Kiss Réka történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke
- L. Simon László író, kultúrpolitikus
- Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány és az NKE Stratágiai Tanulmányok Intézetének igazgatója beszélgettek Európáról történeti, közéleti, demográfiai és a kereszténység szempontjából.
A második kerekasztalban a kultúra került előtérbe: mit is jelent európainak lenni, mit jelent a kultúrák sokaságában együtt élni egymással, hogy tényleg az utolsó gótikus templomnál van-e Európa határa.
- Szűcs Nelli színművésznő
- Kovács Ákos énekes, dalszerző
- Erőss Loránd Erőss Loránd neurológus, idegsebész, a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinikájának főigazgatója beszélgettek.
A beszélgetések után Varga Gergő Zoltán, a Los Angeles-i Liszt verseny első helyezettje zongorázott a hallgatóságnak, hogy szavak nélkül, ám talán mindennél érthetőbben megjelenítse azt, ami itt, ma mindannyiunk számára evidens, mindazt, ami európai.
Felemelő élmény volt, hála érte minden közreműködőnek!
Az eseményen készült képgalériát ide kattintva tekinthetik meg.