A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és a Szent István Intézet a november 20-i „Gyermekjogok világnapja” alkalmából – a szülők felelősségét átérezve és felismerve az európai országok határain átívelő súlyos, a gyermekeink életét veszélyeztető kihívásokat – ötpontos javaslatot fogalmazott meg, amelyet a közeljövőben európai nemzetek családszervezeteihez juttat el, az európai szülők összefogását sürgetve.
34 évvel ezelőtt ezen a napon, november 20-án fogadta el az ENSZ Közgyűlése a Gyermekjogi Egyezményt, azóta e nap a Gyermekjogok Világnapja. Az egyezmény a gyermekeket megillető, minden részes államnak garantálni köteles jogok minimumát foglalja össze, mint a gyermekek életben maradáshoz, fejlődéshez, védelméhez és a társadalomban való részvételhez fűződő jogaikat. Európa az egyezmény elfogadásakor még élen járt a gyermekek jogainak képviseletében, mára azonban jelentősen megváltozott a helyzet. Az európai gyermekek biztonságát, egészséges fejlődését ugyanis új veszélyek sora fenyegeti.
A teljes írás ide kattintva olvasható.